Kultúra
Mesterkurzus Polunyinnal
Az ukrán születésű, 32 éves balett-táncos, a menyasszonyával és kisfiával Miamiban élő Polunyin viharos éveket tudhat maga mögött. Nagyon fiatalon, mindössze 19 évesen lett a londoni Királyi Balett vezető táncosa, hatalmas nyomás nehezedett rá, és visszaütött az is, hogy a kemény gyakorlással töltött évek miatt nem volt igazi gyerekkora.
Problémáival azonban világhírű táncosként nem vonult félre, hanem nyíltan megmutatta a világnak haragos, drogfüggő, sodródó és kapaszkodókat kereső, zsákutcákat megjáró oldalát is.
Mint a sajtótájékoztató résztvevőinek elmondta: egészen 29 éves koráig nem tudta teljesen elfogadni azt, hogy ő világhírű táncos. Szenvedett a hosszú próbafolyamatok monotonitásától és a kevés előadástól, attól, hogy táncosként az eleven életet, úgy érezte, ki kell zárnia a mindennapjaiból.
A rövidebb próbaidőszakkal és kevesebb kötöttséggel járó saját produkciók, valamint nagyszerű alkotótársak segíttették a talpra állását. A Raszputyin című előadás is, amely a Palladium színpadára született, a saját Polunin INK produkciójában jött létre. Polunyin alapítványt hozott létre tehetséges gyermekek taníttatására, és arra törekszik, hogy mindenhol, ahol színpadra lép, mesterkurzust is tartson ifjú táncosoknak.
Balettóráján a Magyar Táncművészeti Egyetem több évfolyamának diákjai vettek részt. Aki egy kicsit is figyelt a nézőtérről, izgalmas dolgokat tudhatott meg az emberi testről és arról, hogyan tud szállni az ember testben és lélekben. Polunyin lapunk kérdésére válaszolva úgy értékelte a fiatalokkal közös munkát, hogy hamar észrevette, olyan jó alapokkal rendelkeznek a magyar táncos palánták, hogy menet közben kellett módosítania a tananyagot. Mint mondta, azok a szavak, amiket gyerekként hallott a mestereitől, örök nyomot hagytak benne, és ezért ő át akarja adni a jövő táncosainak, amit tud.
Bán Teodóra olykor magyar nyelvű kommentárokkal kísérte a színpadi munkát, és azt hangsúlyozta, hogy a táncosok számára életre szóló útravaló, amit a legjelentősebb mesterek egyikétől kapnak, és olykor egyetlen pillanat elég, hogy valaki ráérezzen egy fontos titokra. Hiszen mindannak, ami a tánc, csak egy része tanulható, gyakorolható, a többit a táncos magából adja bele a mozdulatba és mindabba, amit közvetít.
Raszputyin alakját történelmi tanulmányaiból ismerheti a magyar néző, tudhatja, hogy Alexandra cárné kegyence volt, mivel a cárné erősen hitte, hogy a cárevicset öröklött hemofiliájából ez az ellentmondásos figura gyógyíthatja ki.
A darab Yuka Oishi koreográfus ötlete nyomán született. Zenéjét Kirill Richter, az orosz minimalista zene jeles képviselője komponálta. A világ zenei színpadain és zenei fesztiváljain jól ismert zongorista-zeneszerző a hangszereléssel igyekezett érzékeltetni az arisztokrácia és a nép többi része közti különbséget. Előbbieket a hárfa hangjaival, utóbbiakat az ősi húros hangszerrel, a guslival jeleníti meg. Ütőhangszerek széles skálája jelzi a műben a sorsszerű, elkerülhetetlen robbanást, a küszöbön álló forradalmat.
A jelmezeket Uljana Szergejenko designer készítette. Ő volt az első az orosz tervezők között, akit Párizsban felvettek az Haute Couture Szövetség tagjainak sorába. Kollekciót, jelmezterveit a népi hagyomány, a történelem és az elbeszélői szenvedély szövi át.
A további szerepekben Alekszej Ljubimov (cár), Szemjon Velicsko (Juszupov), Julia Baro (cárné) és Djordje Kalenich (trónörökös) lépett színpadra.
Polunyin, aki maga is ellentmondásos figurának számított néhány éve, az előadásról azt mondta: mindig is vonzották az erőteljes karakterek. Raszputyint éppen ilyennek látja.
