Kultúra

Fehérlófia, a világszabadító

Hősök és jelképek. Az emberi emlékezet pereméről származó hős és a mai ember feladata Jankovics szerint ugyanaz: a három sárkánytól megszabadítani világunkat, és az alsó világból felhozni az elrabolt királylányokat

Most induló, Hősök és jelképek című sorozatunkban népmesék, mítoszok, legendák hőseiről és ősi szimbólumairól írunk aktuális bemutatók, ünnepek, megemlékezések kapcsán.

Fehérlófia, a világszabadító
A májusban elhunyt Jankovics Marcell által készített alkotást 1984-ben Los Angelesben beválasztották a világ ötven legjobb animációs filmje közé
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A sztyeppei népekkel közös, a Fehérlófia című magyar mese ötvennél több változatban ismeretes napjainkig. Az emberfeletti képességű hősről szóló történetet Arany László és Illyés Gyula is feldolgozta. Jankovics Marcell Fehérlófia című animációs filmjét, amelyen generációk nőttek fel, először 1981 októberé­ben mutatták be a magyar mozikban. Nemrég a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál közönsége láthatta a 2019-ben digitálisan felújított változatot a nemrég elhunyt író-rendező emlékére.

A művész a mese számos változatát ötvözte egyetlen történetté animációs filmjében, amelyben a főhős, Fanyűvő származása az emberi emlékezet legtávolabbi határáig nyúlik vissza, története pedig a nem felhőtlenül boldog jelenben ér véget.

De mit is jelent a hagyomány, a mese, a mítosz világában az, hogy egy embernek, hősnek egy állat, a Fehér Ló az anyja? Mit jelentett, mit szimbolizált a régiségben az, hogy Fehér Ló?

A film szerint a Fehér Ló volt valaha az ősanya, és ő uralkodott a világon, de egy este három kíváncsi királylány kinyitott egy lelakatolt ajtót, és akkor a sárkányok a világra szabadultak, a Fehér Lovat leláncolták, a királylányokat pedig elrabolták. Így most a mesebeli főhősre vár a munka, hogy miután háromszor hét évig táplálta tejével az anyja, a sárkányokat elpusztítsa, és a királykisasszonyokat kiszabadítsa.

Lükő Gábor néprajzkutató A magyar lélek formái  első kötetében megemlíti a Fehérlófia népmese kapcsán, hogy a régi magyar műveltségben a fehér ló a lélek szimbóluma volt. Ady jól ismerte és használta is a magyar néphagyományban szereplő megfeleltetéseket, például amikor azt írja: „Kipányvázták a lelkem…”, ez igazolja Lükő Gábor megállapítását.

De a ló a sztyeppei lótenyésztő népeknél az élet közös forrása is, totemállat, kifejezi az emberek között az egy törzshöz, egy közösséghez tartozást, amiképp a szkítáknál a szarvas. Az animációs filmben is látjuk, ahogy a fehér ló hol lóként jelenik meg, hol meg agancsos szarvasként, ahogy egymásra montírozódik múlt és filmbeli jelen.

Az ősi idők civilizációiban élő emberek azzal is tisztában voltak, hogy az ember valamit elveszített azáltal, hogy a természettől eltávolodott, ezért állatokat, növényeket tettek meg mestereiknek, isteneiknek, védelmezőiknek, segítőiknek. A természeti népektől származó antropológiai ismeretek és a keleti kultúra európai elterjedésével ez a fajta szemlélet az utóbbi évtizedekben új lendületet kapott.

Így talán odaadóbban, értőbben hallgatja a Fehér Ló meséit a mai néző, mint a harminc évvel ezelőtti. Különösen mivel Jankovics Marcell a filmjében a természettől való eltávolodást, a városi panelrengeteget, a szmogos utcákat és a számító­géppixeleket az egyik alsó világi sárkány képé­ben jeleníti meg. A másik két sárkány: a kőkorszaki emberként ábrázolt emberi durvaság, valamint a harckocsit formázó háború.

Az emberi emlékezet pereméről származó hős, Fehérlófia feladata és a mai emberé Jankovics szerint ugyanaz: a három sárkánytól megszabadítani világunkat, és az alsó világból felhozni az elrabolt király­lányokat, akik nélkül nem lehet boldog szerelem, család, otthon.

Fehérlófia, aki kalandos útja során kiérdemli a Fanyűvő nevet, nem egyedül vág neki az útnak, de hangzatos nevű társai: Kőmorzsoló és Vasgyuró nem elég bátrak, és nem elég erősek ahhoz, hogy alsó világi küldetésében segítsék. Több elemzés szerint nem is három külön férfifiguráról szól a mese, hanem csak egyről, és annak három napminőségéről.

De ha férfialakból csak egy van igazából, akkor bizonyára a királylány is mindig ugyanaz, csak éppen fejlődik: elkezdi ledér, csábító menyecskeként, folytatja megszomorodott asszonyként, akinek a lelki sebeit be kell gyógyítani, és végzi igazi társként, aki osztozik Fanyűvővel a lányszabadító, sárkányölő küldetésben.

Harminc évvel a bemutató után, aki megnézi újra a Fehérlófiát, amelyet 1984-ben Los Angelesben beválasztottak a világ ötven legjobb animációs filmje közé, meglehet, gazdagabb tartalmat, tágasabb belső tereket lát, talán a tanulság is bőségesebb, mint amikor korábban látta az alkotást.

De most is felte­heti magának a kérdést, hogy ő maga hol tart mostanság a világszabadításban, és azt is megkérdezheti, mi együtt, magyarok, mostani emberek merre haladunk, és mit végeztünk el eddig a mesében előírt hősi munkából.

Kapcsolódó írásaink