Kultúra
Kulturális kincsek a Salföldi Dalföldön
A programsorozat küldetése, hogy megszólítsa azokat, akik szeretnének eltávolodni a zajos balatoni tömegturizmustól

Színházi előadásokkal, koncertekkel, kiállításokkal és egyéb kulturális programokkal készülnek augusztus 13–15-én a Salföldi Dalföld fesztivál szervezői a Balaton-felvidéken. A 2014 óta évente megrendezett programsorozat küldetése, hogy megszólítsa azokat, akik szeretnének egy kicsit eltávolodni a zajos balatoni tömegturizmustól, és érdeklődnek a magaskultúra iránt.
Minden évben más-más főtéma adja a program, három zenei műfajra épülő gerincét. A Bíró-Gombos Alapítvány által hatodszorra megrendezett Salföldi Dalföld idén – a tavalyra tervezett, járványhelyzet miatt elhalasztott programot megvalósítva – a Kárpát-medencei és moldvai magyarság zenéjének közös gyökereit és sokszínűségét ünnepli meg a fesztivál hagyományos műfajain – komolyzenén, népzenén és dzsesszen keresztül.
Az anyaország mellett a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, a Délvidékről érkező művészek koncertjeinek középpontjában a magyar zene áll, néhány dal erejéig pedig fellép velük egy-egy szlovák, román, szerb, ruszin vendégművész is. Lesz táncház, a pénteki napon kalotaszegi muzsikusokkal és a FolkEmbassy-vel mulathatnak az érdeklődők, másnap pedig a Balatonfelvidéki Néptáncosok Találkozóján vehetnek részt. Az Őrvidéket a Délibáb táncegyüttes ausztriai magyar néptáncosai képviselik az eseményen.
A nagyszínpadon pénteken Mörk koncert lesz, szombaton délután Szalonna és bandája muzsikál majd, este pedig Rost Andrea operaénekes lép színpadra. Vasárnap a Dresch Quartet előadását élvezheti a közönség.
Idén is lesznek kerekasztal beszélgetések, amelyek fő témája szintén a magyar nemzeti összetartozás és a közép-európai régió megerősödésének összhangba hozása – kulturális és közéleti szereplők, valamint politikai elemzők vitatják meg a szomszédos országban élő magyarok sorskérdéseit.
Pénteken az erdélyi magyarság helyzetéről beszélget a fesztivál művészeti vezetője Rosonczy-Kovács Mihály Boros Lóránd kolozsvári színésszel és Varga István „Kiscsipás” bánffyhunyadi prímással. Szombaton „Kárpátaljai, felvidéki és őrvidéki magyarság a 21. században” címmel rendeznek kerekasztalt, Korpás Éva népdalénekessel, Kilyénfalvi Gábor hangszerkészítővel, Pál István „Szalonna” prímással és Tokár Géza politológussal.
Továbbra is lesznek délutántól késő estig tartó gyermek- és ifjúsági programok, hogy a koncertek alatt minden generáció megtalálja az értékes kikapcsolódás és feltöltődés módját.