Kultúra

Autizmussal élőket támogathatnak a Paloznaki Jazzpiknik résztvevői

A bevételt fiatal tehetségekre fordítják

Autizmussal és spektrumzavarral élő fiatalokat támogathatnak a csütörtökön kezdődött Paloznaki Jazzpiknik résztvevői az Együtt az Autistákért Alapítvány kezdeményezésére.

Szijjártó-Nagy Szilvia, az alapítvány elnöke ezzel kapcsolatban a közmédiának nyilatkozva a minap arról beszélt, hogy a jazzpiknik látogatói egy kék szívvel fotózhatják le magukat, és ha ezt a képet az #együttazautistákért hashtaggel feltöltik közösségi oldalukra, akkor képenként ezer forinttal támogatják az alapítvány munkáját.

Az autizmus olyan társadalmi probléma Magyarországon, amely nagyon sok családot érint, mégsem beszélnek róla – tette hozzá Szijjártó-Nagy Szilvia, majd az azzal kapcsolatos edukáció fontosságát is hangsúlyozta. Mint elmondta, alapítványuk három éve van jelen a fesztiválokon, eddigi tapasztalataikat pedig nagyon pozitívnak értékelte.

A szervezet 6 és 30 éves kor között várja azokat az autizmussal és spektrumzavarral élő gyermekeket, fiatalokat és fiatal felnőtteket, akik valamilyen területen – például a zene, a tánc vagy a tudomány – kimagasló teljesítményt nyújtanak. A befolyt összegből az alapítvány őket szeretné anyagilag támogatni és céljaik elérésében segíteni.

Kapcsolódó írásaink

Együtt, újra

ĀA civil közösségi élet újraindulásának bemutatása fiatal szemmel címmel hirdet fotópályázatot a Nemzeti Ifjúsági Tanács