Kultúra
Vitorlát fel!
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum legújabb izgalmas, gyermekbarát tárlata az 1918 előtti, virágzó Fiumébe kalauzol

Ha esetleg a horvát tengerpart felé vesszük az irányt, a nyaralás kellemetességei: a strandolás, hajókirándulások és hangulatos vacsorák mellett keríthetünk egy kis időt a térség magyar vonatkozású emlékeinek meglátogatására is. Nézzünk be Zára vagy Trogir városába, ahová IV. Béla királyunk menekült a tatárok elől. De mindenekelőtt menjünk el Fiumébe, azaz mai nevén Rijekába, a tavalyi évben Európa Kulturális Fővárosa címet viselő, Trianonig magyar kikötővárosba.
Előtte (vagy esetleg utána) pedig látogassunk el a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (MKVM) Fiume – Kapu a nagyvilágra: Tengerészet, kereskedelem és vendéglátás az Adria partján című kiállítására, hogy tisztában legyünk azzal, ami különösen szépet Fiumében látunk, annak bizony jórészt magyar alapjai vannak.
Ugyanis a 19. század második felétől 1914-ig, a Nagy Háború kezdetéig százmillió koronát fektetett be itt a magyar állam (mintegy ötszáznegyvenmilliárd forintot). Igaz, erre a tényre Fiumében nem figyelmeztet bennünket senki és semmi sem, de az ódon falakon akad még magyar felirat, és némely öntöttvas csatornafedélen még láthatjuk koronás nagycímerünket a készítés helyét jelző magyar felirattal.
Az MKVM tárlatának bejáratánál egy installáció vár bennünket, amely egy kalapos, napernyős, zöld utazóruhás hölgyet ábrázol, aki éppen a jegypénztár előtt vár a sorára. Utazásunkon maga Batthyány Lajos gróf, a város kormányzója lesz kalauzunk, hiszen 1892 tavaszától 1896 őszéig irányította az autonómiával bíró várost, amely még III. Károly királyunk révén, 1717-ben lett vámmentes szabadkikötő. Fiumét 1776-ban Mária Terézia adta Magyarországnak, kinevezve első kormányzójául gróf Majláth Józsefet.
A kikötő fejlődése az 1820-as években indul be, ám 1848 augusztusában megszállják a horvátok (1809 és 1813 között volt már francia kézen), és a kiegyezés utánig, 1870-ig kell várni, hogy ismét autonóm legyen. Ekkor tizennyolcezren lakják, 1910-ben pedig már ötvenezren. Az emberek java ugyan az olasz nyelv fiumei dialektusát beszéli, de hivatalos nyelv a magyar és a német is. Aztán még 1873-ban eléri a várost a Karszt-hegység alagútjain át a vasút is, a vonal pedig Gyékényesről indul, így az utasok mellett leginkább az Alföld terményeit, gabonáját viszi le a kikötőbe.
Ez már a város igazi aranykora, ekkoriban Európa tizedik legforgalmasabb kikötője. A Nagy Háborúban aztán elszigetelődik a világtengerektől, a sebesültek és az utánpótlás szállítása a fő profilja. Az összeomlás után, 1918. október 23-án horvát katonák szétzavarták a rendőrséget, öt napra rá pedig az utolsó magyar kormányzó, Jekelfalussy Zoltán is elhagyta a várost, amelyre annyit költöttünk. A trianoni békeszerződés aztán megpecsételte a város sorsát.
A közeli Triesztben már 1832-től működik az Osztrák Lloyd hajózási társaság, amelybe 1872-ben belépnek a magyarok is. De itt az osztrák érdek marad a domináns, ezért mi más hasonló cégek mellett létrehozzuk 1882. január elsején az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt.-t, amelynek igazgatóságában Jókai Mór is helyet kap. Láthatjuk is tárlóban azt a díszalbumot, amelyet az író 1894-ben a társaságtól kapott.
Az MKVM saját anyaga mellett most a közlekedési múzeum kölcsöntárgyai is színesítik a palettát, például az Adria Rt. egyik kézzel varrott zászlaja is, rajta a jelszóval: „A hazának használj!” Amúgy a cégnél törvény volt arról, hogy munkaerő-felvételnél a magyarokat kell előnyben részesíteni. Korabeli fotókon láthatjuk a Whithead Róbert és Giovanni Luppis által 1866-ban alapított torpedógyárban folyó munkát, de felsorakoznak a vízparton működő kőolaj-finomító termékmintái is üvegcsékben. Újabb archív felvételeken nyomon követhetjük a Ganz és a Danubius 1911-es társulásával fellendülő hajógyártást is.
A tárlaton szemügyre vehetjük a Horthy Miklós parancsnokolta, 1915. január 10-én hadrendbe állított Novara makettjét, a fiumei és portoréi üzemekben gyártott Helgoland cirkálót és a Szent István csatahajót is. Ízelítőt kaphatunk aztán a Fiumén keresztül Amerikába kivándorló magyarok viszontagságos útjaiból, egy fedélközi installációba beépítették a Mauritania gőzös kerek kajütablakát is.
A hajót az utaztatást végül lebonyolító Cunard Line (Gúnár Lina – ahogy az Amerikába emigráló magyarok nevezték) üzemeltette, amelynek egy reklámtábla szerint a Baross tér 9.-ben is volt irodája. Helyet kapott a tárlaton a Fiumében született Drozsnyák Emília még fénykép nélküli útlevele, de egy magángyűjteményből megérkezett Lengyel Árpádnak, a Titanic túlélőit nagyrészt kimentő Carpathia nevű Cunard-hajó orvosának a hagyatéka is: a Solingenben készült szikéitől kezdve egészen összetolható távcsövéig.
A kiállítótér kreatív megoldásai révén a múzeumban nemcsak a tárgyak és leírások alapján jelenik meg Fiume virágzó múltja, valóban az egykori kikötővárosban érezhetjük magunkat a macskaköves rakparton sétálva, a maketteket, kikötői képeket nézve.