Kultúra

Magyar moziklasszikus a cannes-i retrospektív programban

Francia munka a kritikusok kedvence

Bemutatták Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmjének felújított változatát a klasszikusok programjában Cannes-ban.

A világ egyik legjelentősebb filmfesztiválja, ahol a magyar alkotás 1984-ben elnyerte a zsűri nagydíját, a Nemzeti Filmintézet kezdeményezésére tűzte műsorra a legendás alkotást. A fesztivál klasszikusokat felvonultató programjában idén tizennyolc film alkotói előtt tisztelegnek.

A filmet Mészáros Márta egészségi állapota miatt nem tudta elkísérni Cannes-ba, de jelen volt a vetítésen, és a nézőket személyesen köszöntötte az operatőr, Jancsó Nyika, aki az alkotás restaurálásában is részt vett. A film sokáig tiltott volt a szocialista Magyarországon, de miután elnyerte a zsűri nagydíját, láthatta a nagyközönség – mondta Jancsó Nyika.

Az MTI tudósítása szerint a fesztivál a száz éve született Jancsó Miklósról is megemlékezett egy, a filmjeiből összeállított kétperces montázzsal. Mészáros Márta idén ünnepli kilencvenedik születésnapját. A szemle időközben a félidejéhez érkezett. Jelenleg a kritikusi listák élén Leos Carax angol nyelvű, Annette című zenés filmje áll. A szemle különböző programjaiban látható csaknem 150 alkotásból 24 versenyez idén az Arany Pálmáért, köztük Enyedi Ildikó A feleségem története című filmje, amelyet ma este mutatnak be a cannes-i fesztiválpalotában.

A kritikusok a második helyre sorolták az Elemi ösztön 83 éves holland rendezőjének, Paul Verhoevennek legújabb filmjét, a franciául forgatott Benedettát, amely 17. századi firenzei periratok alapján készült. A címszerepet alakító Virginie Efirát a legjobb női alakítás díjára is esélyesnek tartják az újságírók.

Harmadik helyen áll a norvég Joachim Trier filmje, a The Worst Person in the World (A világ legrosszabb embere), amely egy okos és szép, de magát folyamatosan megkérdőjelező mai harmincas lány magára találásának folyamatát és szerelmi életét mutatja be. A főszerepét alakító Renate Reinsve a szemle eddigi egyik nagy felfedezettje.

Kapcsolódó írásaink