Kultúra
Roosevelt Éberhárdon
Barangolások a magyar Felvidéken. A volt amerikai elnök az üdvözlő beszédek után Pozsonyból automobilon indult el az Apponyi grófok kastélya felé 1910-ben
Theodore Roosevelt republikánus színekben alelnökként negyvenkét évesen tett esküt a lelőtt McKinley elnök utódaként, így lett az Egyesült Államok huszonhatodik elnöke. A Harvardon és a Columbián végzett, a spanyol–amerikai háborúban, Kubában saját lovasezredét vezette, majd elnökként a trösztöket és a korrupciót támadta kemény törvényekkel. Kubai tapasztalatait könyvben is megírta, amit történetesen német fordításban Apponyi Albert is olvasott.
Mindezt 1904-ben közölte is a hivatalban lévő elnökkel, mikor az, mint az Interparlamentáris Unió küldöttségének tagját a St. Louisban rendezett világkiállítás során meghívta New York melletti, tengerparti házába. Az ebéd alatt többek között szó esett arról is, hogy miért nem látogatnak amerikai diplomaták Magyarországra, „miért csak Bécsben ülnek az urak”? Aztán még egyszer, egy löncsön is találkozott a két jól megtermett férfiú (Apponyi majdnem egy fejjel magasabb volt az erőteljes testalkatú elnöknél), s a következő találkozóra már a pozsonyi vasútállomáson került sor.
A leköszönt elnök ugyanis 1909-ben, mondhatni, világ körüli útra indult. Előbb hónapokat vadászgatott Kelet-Afrikában, majd londoni és párizsi felolvasások után Róma érintésével Bécsbe érkezett, ahol fogadta a hetvenkilenc éves Ferenc József is, akit finom öregúrnak nevezett az éberhárdi ebéd során. Roosevelt Bécsből vonattal érkezett Pozsonyba, ahol az állomáson tömeg várta, élén a polgármesterrel.
Az üdvözlő beszédek után négy gépkocsi indult el az Apponyi grófok éberhárdi birtokközpontja és kastélya felé. Az elsőt a korabeli lapok szerint tulajdonosa, Schuster Gusztáv vezette, mellette ült menetszél borzolta szakállával Apponyi. A hátsó ülésen az elnök és a Monarchia washingtoni nagykövetének, báró Hegelmüller Lászlónak a felesége és lánya foglaltak helyet. A második autóban a nagykövet és Roosevelt fia utazott, a harmadikban Pozsony rendőrkapitánya és egy megbízható detektív követte őket, míg az utolsó gépjármű a Pestről érkezett újságíróké volt.
A hajdani Főrévnél hagyták el a koronázóvárost, majd Szunyogdon és Püspökin keresztülhajtva (az út mentén integető iskolás gyerekek, ünneplőbe öltözött felnőttek, díszegyenruhás tűzoltók üdvözölték a látogatókat) érkeztek meg Éberhárdra, a kastély elé, ahol a falu elöljárói várták a magas rangú vendéget Apponyi feleségével, Clothilde von Mensdorff-Poillyval és három tizenéves gyermekével együtt. A sajtó az étkezés alatt a tiszttartó házában kapott helyet, ahol aztán később Apponyi tájékoztatta őket az ebéd közben történtekről. Roosevelt délután öt körül indult tovább, komppal átkeltek a Kis-Dunán, majd a cseklészi vasútállomáson kivételesen megállt a Bécsből Budapestre tartó gyorsvonat, és magával vitte az elnököt.
Roosevelt budapesti programjába a hat éve befejezett Parlament meglátogatása és egy a várban, a miniszterelnök, Khuen-Héderváry Károly társaságában elköltött díszvacsora is belefért, majd májusban már II. Vilmos vendége volt az elnök, aki mi mással, mint egy kisebb hadgyakorlattal igyekezett a kedvében járni. De mi térjünk vissza egy kicsit még Éberhárdra, ahol állítólag a szókimondó Roosevelt számon kérte Apponyin, a nemzetiségi iskolákban a magyar nyelv oktatását kötelezővé tévő egykori vallás- és közoktatásügyi miniszteren a nemzetiségekkel való magyar bánásmódot is.
A gróf pedig türelmesen elmagyarázta neki a helyzetet, az amerikai szlovákok által pénzelt Tátra Bank magyarellenes tevékenységét, példának hozta fel azt a mintegy százötven román bankot, amely Erdélyben felvásárolta a magyar birtokosok földjeit. De mint tudjuk, nem sikerült meggyőznie Rooseveltet, akiről feljegyezték, hogy aztán a Nagy Háborúban az Amerikai Egyesült Államok hadbalépése mellett szavazott, mert feltétlen híve volt az ország szupremáciájának, emellett pedig természetesen jeles szabadkőműves is.
Apponyi 1919-ben elhagyta Éberhárdot, a birtok és a kastély 1923-ben Csehszlovákiáé lett. A gróf Genfben halt meg 1933-ban. A Mátyás-templomban temették el először, ahová várbéli hajlékából rendszeresen misére járt. Özvegye halálakor, 1942-ben vitték át porait az időközben visszatért Éberhárdra, ahol szülei és más családtagjai társaságában nyugszik ma is.
