Kultúra

Ötven éve hunyt el az aranyszájú trombitás, aki még a legendás Beatlest is maga mögé utasította

Louis Armstrong minden idők legidősebb listavezető előadója

Ötven éve halt meg az amerikai dzsessz széles körben legismertebb alakja, Louis Armstrong, művésznevén Satchmo.

Ötven éve hunyt el az aranyszájú trombitás, aki még a legendás Beatlest is maga mögé utasította
Louis Armstrong minden idők legidősebb listavezető előadója
Fotó: AFP/Roland Witschel

Az „aranyszájú trombitás” New Orleansban született 1901. augusztus 4-én, nagyapja még rabszolga volt, apja pedig korán otthagyta családját. Gyermekkora szegénységben telt, tinédzser anyja gyakran prostitúcióra kényszerült, hogy enni adhasson gyerekeinek, így jobbára nagyanyja és a szomszédok nevelték. A harmincas években lett igazán nagy csillag, saját együttesei mellett több bigband szólistájaként is turnézott, filmezett, több lemeze felkerült a listákra.

Jól menő énekeseket, énekesnőket kísért, köztük volt Bessie Smith, a blues császárnője, és Ella Fitzgeralddal is több lemezt készített. Emlékezetes volt belépője a Hello, Dolly! című filmben, a dal 1964-ben még a népszerűsége csúcsán lévő Beatlest is maga mögé utasította a listán, s az akkor 63 éves Armstrong minden idők leg-idősebb listavezető előadója lett. Utoljára 1971 tavaszán lépett fel nyilvánosan, augusztus 6-án halt meg New Yorkban. Népszerűsége töretlen, születésének századik évfordulóján róla nevezték el New Orleans repülőterét, New York-i otthona ma múzeum.

Kapcsolódó írásaink