Kultúra
A Dunát ünnepelhetjük júliusban Szentendrén
Ister Napok
Szombaton délután Petruska András és Zenekara, este Pál István Szalonna és Bandája húzza a talpalávalót. A koncertet este tíz órától táncház követi, Szalonna és Bandája élő zenei kíséretével. Vasárnap délután Szabó Enikő és Zenekara, kora este a Góbé zenekar játszik, nyolc órakor pedig a Talamba lép fel.
A város helyi értékeire, valamint a nép- és világzenei koncertekre épülő fesztiválon a szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő gyermek- és vízisport-program várja a Szentendrére látogatókat. A hagyományos programelemek idén is megmaradnak, de a fesztivál kisebb méretű, kevesebb embert befogadó helyszíneken zajlik majd, gasztronómiai kiállítók helyett pedig a városi éttermek várják a vendégeket.
A rendezvény legtöbb programja ingyenes, Pál István Szalonna és Bandája, valamint a Talamba koncertjére azonban belépőjegyet kell váltani. A részletes programról a Szentendreprogram.hu portálon, valamint a Szentendrei Ister Napok Facebook-oldalán lehet tájékozódni.