Kultúra
Magyar Kultúra: kortársak közelről

„Bár a kultúrafogyasztási szokások jelentős mértékben eltolódtak az online világába, még mindig vannak olyan magyarok, akik szeretik, ha egy folyóiratot lapozgatni és nem görgetni lehet„ – hangsúlyozta Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. Bejelentette azt is, ötéves programot dolgoztak ki a magyar folyóiratkultúra megerősítése céljából, erre évi 1,9 milliárd forintot kaptak, amelyből négyszázmilliót kiemelt lapok támogatására fordítanak, másfél milliárdot pedig nyílt pályázaton osztanak szét.
A sajtótájékoztatón Pál Dániel Levente, a PKÜ irodalomszakmai igazgatója, a Magyar Kultúra lapigazgatója kiemelte: az ügynökségen belül pici alkotóműhelyek tudtak létrejönni, amelyek az adott terület kreatív energiáit gyűjtik magukba és sugározzák tovább. Ezek közé tartozik a Magyar Kultúra is.

„Kortársak közelről – ez a Magyar Kultúra mottója” – hangsúlyozta Bonczidai Éva főszerkesztő. Úgy fogalmazott, a lap egyik legfőbb vállalása, célja, hogy izgalmas, egyedi szemszögből mutassa be azokat az embereket, akik egész életüket az alkotásnak szentelik, inspirálnak minket, hatnak ránk és folyamatosan alakítják kultúránkat és hétköznapjainkat. „A százharminc oldalas első számban interjú olvasható Andrásfalvy Bertalan néprajzkutatóval, Visky András íróval, a kilencvenöt éves Szentendrei Régi Művésztelep képzőművészeivel, riportban mutatjuk meg a szekszárdi Mészöly Miklós-emlékházat, és szintén az évfordulók jegyében a Pilinszky-centenáriumra is készült cikk„ – magyarázta Bonczidai.
Mint kiderült, minden számban közölnek friss szépirodalmi szövegeket, az öt éve elhunyt Csoóri Sándornak cikksorozatot szentelnek, a most megjelent magazint pedig a tavaly novemberben elhunyt Szőcs Géza emlékének ajánlják.
A hamarosan országosan elérhető, nyomtatott havilap július elején megjelenő második számában a család kerül fókuszba.