Kultúra
Korunk példaképei

A Pesti Vigadóban tartott ünnepségen Kásler Miklós elmondta, a magyarság hagyományai, legendái, történelme és ősi motívumai egymásra rakódtak, és sok gyökérből táplálkozva létrehoztak egy egészen különleges egyedi, semmihez nem hasonlítható, jellegzetesen magyar életszemléletet és életérzést kifejező kulturális értéket.
A miniszter úgy fogalmazott, 1848. március 15-ével eljött az a pillanat, amikor törvényesen és alkotmányosan lemondhatott egy kivételezett társadalmi réteg – ritkaságként a történelemben – saját lehetőségeinek egy részéről és megosztotta mindenkivel.
„Így alakult meg akkor békésen a magyar nemzet” – hangsúlyozta.
Kásler Miklós a magyar nemzet és a kormány nevében köszönetet mondott a kitüntetetteknek a munkájukért, kiemelve, hogy a díjazottak a mostani korok példaképei.

A díjazottak
Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
- ARANY JÁNOS karnagy, zenetanár, a Tiszántúli Református Egyházkerület zeneigazgatója, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense, a Psalterium Hungaricum Kórus alapítója és vezetője, a Kollégiumi Kórus karnagya,
- BAÁN TIBOR költő, kritikus, esszéista,
- BÁGYONI SZABÓ ISTVÁN költő, író, műfordító,
- BATA JÁNOS író, költő, műfordító, az Aracs című folyóirat főszerkesztője,
- BEKE MIHÁLY ANDRÁS író, újságíró, műfordító, kultúrdiplomata,
- BELÉNESSY CSABA újságíró,
- DR. BOGNÁR ZALÁN történész, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történettudományi Intézete Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense,
- CSÉCSI BARNABÁS SÁNDOR gyógypedagógus, mestertanár, a pesterzsébeti Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Szakiskola nyugalmazott címzetes főigazgatója,
- DOBOZY BORBÁLA Liszt Ferenc-díjas csembalóművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének egyetemi tanára,
- DR. GÉCS SÁNDOR, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház Urológiai Osztályának osztályvezető főorvosa,
- DR. GULYÁS LÁSZLÓ, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának egyetemi tanára, a Magyarságkutató Intézet tudományos tanácsadója,
- HUTH GERGELY, a Pesti TV programigazgatója, a PestiSrácok.hu főszerkesztője,
- DR. HUZIÁN IDA tüdőgyógyász, a Dr. Hetés Ferenc Szakorvosi Rendelőintézet volt főorvosa,
- KÁLOMISTA GÁBOR Balázs Béla-díjas producer, a Thália Színház ügyvezető igazgatója,
- DR. KECSKÉS LÁSZLÓ ISTVÁN Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Mellkassebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa, címzetes egyetemi docens,
- KELEMEN JÁNOS vállalkozásfejlesztő közgazdász, a Magyar Református Cursillo Titkárságának elnöke, az SDG Konferenciaközpont műszaki igazgatója,
- KOVÁCS P. JÓZSEF televíziós bemondó, műsorvezető, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének tagja,
- MAKOLDI MIKLÓS ZSOMBOR régész, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának igazgatója,
- MAGYARY ROZÁLIA közgazdász, a Pro Hungaris Kulturális Értékközvetítő Alapítvány ügyvezető igazgatója,
- DR. PÜSPÖKI GABRIELLA Batthyány-Strattmann László-díjas gyermekgyógyász, a Pikler Intézet nyugalmazott igazgató főorvosa,
- RUJSZ EDIT Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Nemzeti Balett balettmestere és koreográfusa,
- DR. SÓJA SZABOLCS CIRILL Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, Tállya község háziorvosa,
- DR. SZÁNTHÓ MIKLÓS jogász, az Alapjogokért Központ jogi elemző- és kutatóintézet igazgatója,
- DR. SZARVAS DALMA Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a Heim Pál Gyermekkórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának nyugalmazott osztályvezető főorvosa, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja,
- DR. SZEKERES MÁRTA gyermekszemész szakorvos, a Budai Gyermekkórház nyugalmazott rendelésvezető főorvosa, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja,
- DR. SZEPESI JÁNOS orvos, a Péterfy Sándor utcai Kórház Szülészeti- és Nőgyógyászati Osztályának nyugalmazott főorvosa, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Egészségügyi Bizottságának vezetője,
- SZIDIROPULOSZ ARCHIMÉDESZ szociológus, a Trianon Kutatóintézet alapító elnöke, a Trianoni Szemle folyóirat alapító-főszerkesztője,
- DR. SZIRTES GÁBOR író, kritikus, irodalomtörténész, szerkesztő, a Pro Pannonia Kiadó igazgatója,
- DR. SZONDI GYÖRGY József Attila-díjasköltő, bolgarista, műfordító, szerkesztő,
- DR. URBÁN LÁSZLÓ, a Mátrai Gyógyintézet főigazgató főorvosa,
- VIRÁGH LÁSZLÓ zeneszerző, költő, műfordító,
- VARRÓ DÁNIEL József Attila-díjas költő, műfordító,
- GUO GUOXIONG, a Morgan Star Group vállalatcsoport igazgatósági tanácsának elnöke,
- PROF. DR. HC. HACKI TAMÁS fül-orr-gégész, foniáter, audiológus, a Regensburgi Egyetem Fül-orr-gégészeti Klinikájának nyugalmazott professzora, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja,
- PAPP ISTVÁN „GÁZSA”, a Honvéd Együttes és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarának vezető prímása.
Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
- BÁRÁNY ÁRPÁD olimpiai és világbajnok párbajtőrvívó, versenybíró, szakedző,
- BOBORY ZOLTÁN költő, prózaíró, művelődés- és irodalomszervező,
- CSOM ISTVÁN olimpiai bajnok sakkozó, nemzetközi sakknagymester, sakk-szakíró, nemzetközi versenybíró,
- FEHÉR BENCE ókortörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyarságkutató Intézet Klasszika-filológiai Kutatóközpontjának igazgatója,
- DR. NYIRÁDY PÉTER, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Urológiai Klinikájának igazgatója, egyetemi tanára,
- PROF. DR. POLGÁR CSABA Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa,
- DR. SZILVÁSSY ZOLTÁN JÓZSEF, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem rektora,
- ZOÓB KATI alkotóművész, divattervező, a Katti Zoób Divatház vezető tervezője,
- DR. MISETA ATTILA JÁNOS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem rektora, az Általános Orvostudományi Kar Laboratóriumi Medicina Intézetének igazgatója, egyetemi tanára,
- DR. SANDRA SÁNDOR nyugállományú orvos ezredes, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja Reumatológiai és Fizioterápiás Szakrendelésének rendelésvezető főorvosa,
- DR. SCHAFF ZSUZSANNA Széchenyi- és Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Semmelweis Egyetem professor emeritája, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara II. Sz. Patológiai Intézetének volt igazgatója,
- DR. WITTMANN TIBOR GYÖRGY belgyógyász, gasztroenterológus, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa.
A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészeti értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjat kapott:
- BENKŐ PÉTER kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, a Turay Ida Színház örökös tagja,
- DR. BUGLYA SÁNDOR Balázs Béla- és Csokonai Vitéz Mihály-díjas filmrendező, producer, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
- CSERE LÁSZLÓ Jászai Mari-díjas színművész a Budapesti Operettszínház tagja,
- KATONA SZABÓ ERZSÉBET Ferenczy Noémi-díjas textilművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Gödöllői Új Művészet Közalapítvány elnöke,
- KAUTZKY ARMAND Jászai Mari-díjas színművész,
- KOKAS KATALIN Liszt Ferenc-díjas hegedűművész,
- LAJOS TAMÁS Balázs Béla-díjas operatőr, producer
- LEBLANC GERGELY Harangozó Gyula-díjas balettművész, Magyar Állami Operaház tagja,
- LUX ÁDÁM Jászai Mari-díjas színművész,
- P. BENKŐ ILONA Munkácsy Mihály-díjas iparművész, keramikus, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
- POZSGAI ZSOLT Balázs Béla-díjas rendező, dráma- és forgatókönyvíró,
- SZLÁVIK ISTVÁN Jászai Mari-díjas díszlet- és jelmeztervező,
- VINCZE BALÁZS Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus a Pécsi Balett és a Budapesti Operettszínház művészeti vezetője és a Magyar Táncművészeti Egyetem adjunktusa,
- TAKÁCS-NAGY GÁBOR Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, karmester, a Manchester Camerata kamarazenekar karmestere.
A magyar művészet értékeinek gyarapítása érdekében végzett magas szintű, igényes teljesítménye elismeréseként Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült:
- BODOLAY GÉZA Jászai Mari-díjas színházi rendező, érdemes művész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének vezetője,
- FARKAS ZOLTÁN „BATYU” Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész, a Budapest Tánciskola tanára,
- MIKÓ ISTVÁN Jászai Mari-díjas színművész, rendező, előadóművész, érdemes művész, a Soproni Petőfi Színház örökös tagja,
- NEMCSÁK KÁROLY Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a József Attila Színház igazgatója,
- NÉMETH JUDIT Liszt Ferenc-díjas énekművész, érdemes művész, Magyar Állami Operaház tagja,
- SZEMADÁM GYÖRGY Munkácsy Mihály-díjas festőművész, művészeti író, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
- ERDEI PÉTER Liszt Ferenc-díjas karnagy, érdemes művész,
- SZEREDNYEY BÉLA Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész, a Madách Színház tagja.
A magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjban részesült:
- BÁN JÁNOS Herczeg Ferenc-díjas író, újságíró,
- LACKFI JÁNOS József Attila-díjas költő, író, műfordító,
- SZÁRAZ MIKLÓS GYÖRGY József Attila-díjas író.