Kultúra
Egyházművészeti kiállítás Nagyváradon
A magyar állam támogatta a rekonstrukciót
A palota tulajdonjogát nyolc év pereskedés után, 2004-ben kapta vissza az egyház, ám 15 évet kellett várnia, míg birtokba vehette az épületet. A püspökség a magyar állam támogatásával látott neki az épület felújításának, miután úgy alakították a romániai feltételeket, hogy EU-támogatásra nem pályázhatott. Ünnepi beszédében Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára megemlítette: az elmúlt évszázad viharainak a túlélését mutatja, hogy a püspöki palota egyik épületrésze visszakapta régi fényét.
A kiállítás az egyházmegye vallásos festészeti és portrétárának legjelentősebb darabjait mutatja be. Emellett az egyház liturgikus ötvösgyűjteménye és a 18–19. századi egyházi textilgyűjteményének egy része válik láthatóvá. A látogatók bepillanthatnak Ferenc József és Erzsébet királyné váradi lakosztályába is. Az épület földszintjén az év második felében nyílik emlékkiállítás Szent László királyról. A palota Franz Anton Hillebrandt tervei alapján épült.