Kultúra
Könyvkiadási rekordot értünk el 2020-ban
A legnagyobb példányszámú kötet még mindig a Toldi

Az új kiadványok között 2020-ban a legnagyobb részarányt (harminchárom százalékot) a szakirodalmi könyvek, huszonhét százalékot a szépirodalmi, tizennégyet a tankönyvek, tizenhármat pedig az ifjúsági és a gyermekirodalmi művek tettek ki. A tavaly megjelent összes kötet kilencven százaléka magyar nyelvű volt, 2,7 százaléka angolul, 0,9 százaléka németül látott napvilágot. A kiadványok hetven százalékának szerzője magyar nemzetiségű volt, az amerikai szerzők aránya tíz, az angoloké 5,1, a német szerzőké 3,5 százalék volt.
Az is kiderült, 2018 óta a szépirodalmi könyvek példányszámát csökkenő, az ifjúsági művekét emelkedő tendencia jellemzi. A legnagyobb példányszámban kiadott magyar könyvek listáján a dobogón Arany János Toldi, Száraz Miklós György Fájó Trianon és Frei Tamás Bábel című kötetei állnak, száznegyven, illetve százhúsz-százhúsz ezres példányszámmal. Óvatosan pozitív tendenciát tükröz az is, hogy a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) és a Tárki közös felmérése alapján a megkérdezettek harmincegy százaléka több időt szánt olvasásra 2020-ban, mint a pandémiát megelőző évben.