Kultúra
Szecesszió a középpontban
Az idei világnapon az állatábrázolásokra fókuszálnak a szervezők

A szecesszió világnapját magyar kezdeményezésre 2013 óta ünnepeljük minden év júniusában. A világnap ma már a Réseau Art Nouveau Network (RANN) nemzetközi szecessziós szervezet hivatalos programjai közt is szerepel, évről évre egy központi téma mentén csatlakoznak a részt vevő intézmények programjaikkal. Idén a szecessziós állatábrázolás kerül a középpontba.
A programokat Budapest több pontján, a Ráth György-villában és a Fővárosi Állat- és Növénykertben tartják meg. Az Iparművészeti Múzeum szervezésében megvalósuló eseményeken a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Az állatkertben szecessziós épületfelfedező sétán, az Iparművészeti Múzeum munkatársával körsétán vehetnek részt a látogatók, emellett kézműves családi workshop és ékszerkészítés is szerepel a programok között. A Ráth György-villában interaktív workshopot szerveznek Állatábrázolások szimbolikája a századforduló művészetében címmel, valamint tárlatvezetést is tartanak a villa kiállításának állatalakos műtárgyaira fókuszálva.
A kertben Apródok állatos műhelye címmel gyerekeknek rendeznek kézműves, múzeumpedagógiai workshopot. A részletes program a www.imm.hu/wand2021 oldalon olvasható.