Kultúra

Élő és gyönyörű

Pál István Szalonna Liszt Ferenc-díjas népzenész: Az anyaországról is el lehet mondani, hogy egyre több a fiatal, képzett muzsikus, aki megél a hivatásából

Tavaly ünnepelte volna tizenöt éves fennállását Szalonna és bandája, de végül idén, a Duna Karnevál részeként holnap este a Margitszigeten lesz a jubileumi koncert. A mestereket és tanítványokat is felvonultató est kapcsán Pál István Szalonnával arról beszélgettünk, hogy a táncházmozgalommal a városba került népzenei és néptánckultúra visszahúzódott-e, visszatért-e a falvakba, visszatanítással megtarthatóvá vált-e a falusi zenei kultúra folytonossága, valamint hogy miért szeretik annyira az angolok a magyar népzenét.

Élő és gyönyörű
Szalonna ars poeticája szerint meg akarja mutatni a világnak a még mindig élő magyar népzenei hagyományt
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

– Úgy tudom, a tavalyi terv az volt, hogy az összes idősebb mester és tanítvány színpadra lép a jubileumi koncerten. Kiket láthat, hallhat a közönség holnap?

– Nem mindenki tud eljönni a járványhelyzet és a különböző országokban érvényben lévő rendeletek miatt, de Moldvától Burgenlandig minden tájegységet képvisel majd a színpadon egy-egy mester vagy tanítvány. A koncert felépítése változatlan.

A teljes Kárpát-medencét bejáró népzenei utazás Moldvából indul, megyünk végig Erdélyből a Gyimesen, Székelyföldön, a Mezőségen, Kalotaszegen át a Felvidékig, a Rábaközt is megjárjuk, Burgenlandon keresztül a déli vidékek népzenéjét is eljátsszuk, és végül a szatmári-nyírségi Zöld erdőben de magos... kezdetű népdallal és nagy közös muzsikálással zárul a zenés országjárás. A Magyar Állami Népi együttes táncosai is színpadra lépnek majd Mihályi Gábor vezetésével.

– A tárgyi népművészet világában éppen elfogynak a muzeális értékű, autentikus holmik a padlásokról, a lelkes városi amatőr gyűjtők, értékmentők is lassan kihalnak. Az új hagyományőrző edényeket, használati eszközöket, bútorokat már olyan népi iparművészek készítik, akik iskolában tanulták a mesterséget. Mi történik mindezzel párhuzamosan a népzene és a néptánc területén?

– A Hagyományok Házában egyik fontos törekvésünk, hogy elmenjünk azokba a falvakba, ahol Bartók Béla, Martin György és mások értékes népzenei-táncos anyagot gyűjtöttek korábban, és visszatanítsuk az adott falu dalait, táncait, zenei motívumait, így pótolva azt a generációt, amelyik elment a városba. A fiatalok közt már sok a képzett népzenész, és ugyanúgy játszanak táncházban, keresztelőn, lakodalmakon, bálokon, mint az idős mesterek.

Most volt az Erdélyi Táncházzenészek Találkozója Gyimesben százötven fiatal erdélyi muzsikussal, akik mind hivatásos zenészek. De az anyaországról is el lehet mondani, hogy egyre több a fiatal, képzett népzenész, aki megél a hivatásából. Ma már húsz kilométert nem lehet úgy utazni Magyarországon, hogy ne lakjon ott egy népzenész vagy -táncos vagy hagyományőrző kézműves.

– A népi kultúrához hozzátartozik a természetközeli, részben vagy nagyrészt önálló, illetve önellátó kisközösségi életmód is, ahol mindenki mindenkit ismer. Van esély arra, hogy tömegesen lesznek, akik visszatérnek ehhez az életformához?

– Most már egyre több fiatal költözik ki a falvakba. A hagyományos mesterségek művelői pedig eljutottak oda, hogy csupa, a mindennapokban használható tárgyat készítenek, amelyek száz éve is megállták volna a helyüket a paraszti portákon. Így már be lehet rendezni egy konyhát vagy előszobát egy parasztházban úgy, hogy az hiteles és egységes legyen. Nem csak annyi, hogy megtetszik egy bögre a vásárban, és hazaviszem. A Hagyományok Házában most is látható Országos Népművészeti Kiállításon csupa ilyen hagyományőrző és használható minőségi tárgy van kiállítva.

– A jubileum alkalmából megjelent egy kötet Váradi Levente fotói­val, amelyből megismerhetjük a zenekari tagok életét, szülőházát, a zenekar ars poeticáit és az elmúlt két és fél év történéseit is.

– Igen, ezt a kötetet most letesszük a közönség asztalára. Nem szép és kozmetikázott képeket akartunk mutatni, inkább a valóságot. Például azt, amikor a koncerthelyszín előtt tizenöt kilométerrel a cseh–lengyel határon lerobbant az autónk, de azt is, honnan jöttünk, hol vannak a gyökereink, és hogy milyen érzés zenélni.

– A fotók tanúsága szerint már a Buckingham-palotában is többször megfordultak.

– Négyszer játszottunk már ott az angol királyi család meghívására, egyszer Károly herceg hetvenedik születésnapján. Ő, ha Erdélyben, szászvidéki birtokán jár, mindig meghív egy magyar bandát, hogy élvezze a magyar népzenét.

– Némiképp meglepő is, hogy a britek mekkora lelkesedéssel fogadják a magyar népművészetet, legyen szó zenéről vagy akár meséről. Mi lehet ennek az oka?

– Biztosak a saját kultúrájukban, ezért könnyen meg tudják látni az értéket más népek művészetében, és így hamar létrejön a kapcsolódás a két világ között. A hegedűnek nagyon nagy kultusza van a Brit-szigeteken, az írek és a skótok fő hangszere, így el lehet képzelni mekkora lelkesedéssel fogadtak minket. De ez más népekre is igaz.

Amikor apámmal a kínai zeneakadémián tanítottunk klasszikus és népzenei szakon, egy több ezer éves kultúrából szemlélték az ottaniak, ahogy mi a kultúránkat, hagyományainkat gondozzuk, védjük, és nagyon nagyra értékelték a rendszert, amit ennek érdekében kiépítettünk.

– Visszatérve még a kötetre, és az abban olvasható hitvallásokra, mi Szalonna ars poeticája?

– Meg akarom mutatni a világnak, hogy a mi népi hagyományunk élő és gyönyörű.

– Ezt már nagyon sokfelé sikerült bemutatnia...

– De most majdnem egy évig nem zenélhettem. Csodálatos felpezsdülés volt a Kossuth téri koncert a nemzeti összetartozás napján.

– Hogyan folytatódik a remélhetőleg zenéléssel teli nyár a zenekar számára?

– A Magyar Állami Nép Együttessel készült Tamási Áron regénye nyomán Az énekes madár című előadás, amelynek bemutatója a pandémia miatt korábban elmaradt és a közeljövőben várható. Bemutatjuk a Szalonna és bandája jubileu­mára készült Együtt című lemezt, valamint a Ferenczi Györggyel és a Rackajammal, illetve a Jászság Népi Együttessel a

Mindenek szerelme című produkciót Jászberényben. Augusztusban Százhalombattán öt táncegyüttes részvételével hatalmas menyegzőt adunk elő. Az Erdélyi Hagyományok Házával közös produkcióban a Tündérkert almafája címmel lesz előadásunk Erdélyben többfelé, a megmentett ősi almafafajtákhoz kapcsolódóan. Játszunk majd a Kőfeszten a Káli-medencében, és megjelenik Trianon-albumunk is.

Kapcsolódó írásaink