Kultúra

Esélyt kaptunk, hogy az értékeket kiegyenlítsük

Magyar Örökség Nevelési Konferencia

Harminc évvel ezelőtt a rendszerváltoztatással lehetőséget kapott Magyarország arra, hogy „az értékeket kiegyenlítse”, mert az értékrendjét hetven éven keresztül idegen érdekek uralták, amelyek kisajátították a cselekvés lehetőségét – mondta Kásler Miklós szombaton, Gödön.

Az emberi erőforrások minisztere a Platthy György-emlékkonferencia és Magyar Örökség Nevelési Konferencia megnyitóján arról beszélt, hogy az elmúlt években észrevehető volt, hogy a nemzeti értékek és a kozmopolita, internacionalista értékek között arányosság kezd beállni. Elmondta, hogy a Nemzeti alaptantervet az első variációja után elkezdték újraírni, mert a legújabb archeogenetikai vizsgálatok eredményeivel a honfoglalás időszakát másképpen lehet már értelmezni.

A miniszter kitért arra, hogy amennyiben azt akarjuk megvizsgálni, hogyan alakult ki a mai magyar nemzet, akkor az őstörténet felé kell fordulni. Hozzátette, hogy a sztyeppei birodalmak időszakában is volt néhány alapvető összetartó erő, amely létrehozta a birodalmakat, ilyen volt a szuverenitás, az integritás vágya, a függetlenség megőrzése és az ősök tisztelete.

Kapcsolódó írásaink