Kultúra

Kétezer éves bazilikát tártak fel Izraelben

A Nagy Heródes idejéből származó épület mellett egy színház romjaira is rábukkantak

Lenyűgözően hatalmas, kétezer éves bazilikát tártak fel Izrael Földközi-tengeri tengervidékének déli részén, Askelonban. Az MTI jeruzsálemi tudósítása szerint az épületet az 1920-as években egyszer már megtalálta John Garstang brit régész, ám újra befedte földdel. Ez az Izraelben eddig feltárt legnagyobb római kori bazilika, amelyet hamarosan a nagyközönség is megtekinthet az askeloni nemzeti parkban.

A tengerparttól alig néhány méterre fekvő egykori középület három részből, egy központi teremből és két oldalsóból áll. A régészek szerint a nagytermet tizenhárom méter magas márványoszlopok vették körül, amelyek oszlopfőit növényi motívumokkal és néhány esetben a római sas szimbólummal díszítették. Mint a The Jerusalem Post írja, a romok betekintést nyújtanak az épület eredeti pompájába.

A bazilika mellett egy kisebb színház (odeon) romjait is megtalálták. A bazilika a rómaiak által a Kr. e. 1. század második felében Júdea királyává kinevezett Nagy Heródes idején készült. A régészek néhány Heródes-kori érmét is találtak a helyszínen, valamint Severus-kori márványszobrokat.

Heródes uralkodásának idején Askelon kereskedelmi kikötő volt. Éltek a városban zsidók, de nem ők alkották a lakosság többségét. Később Askelon római város lett. A római időkben a bazilika nem vallási jellegű épület volt, hanem a város központjában álló középület, amelyet kereskedelemre, bírósági ügyekre és egyéb mindennapi feladatok ellátására használtak. Askelont Kr. u. 363-ban elpusztította egy erős földrengés.

Kapcsolódó írásaink