Kultúra

Füstfelhő mögött a költő

Czinki Ferenc interjúiból egy olyan vidám figura képe rajzolódik ki, aki gyerekekkel játszott, és a szőnyegen hemperegve kacagott, hogy nyert

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) és a Juhász Anna Szalon közös beszélgetős sorozata, a Pilinszky 100, vendégül látta Czinki Ferenc és Pallag Zoltán írókat, akik a ko­rábban a Szent István Király Múzeumban nyílt Pilinszky-kiállítás és a kapcsolódó dokumentumfilm létrejöttében is fontos szerepet vállaltak.

Füstfelhő mögött a költő
Sokan ismerték az írót Fehérváron
Fotó: Fortepan

A Juhász Anna Szalon és a PIM Pilinszky 100 című beszélgetéssorozatának vendége volt nemrég Czinki Ferenc és Pallag Zoltán, akik a 2015-ben Székesfehérváron nyílt Pilinszky-kiállítás létrejöttét nagyban segítették.  

Előbbi nagymamája Pilinszky-rajongó volt, így ő már általános iskolás korában találkozott a költő alkotásaival, és ma is szívesen forgat Pilinszky-köteteket. Az alkotó élete utolsó időszakát töltötte a nagyvárosi nyüzsgéstől visszavonulva Székesfehérváron, unokaöccse, Kovács Péter közelségében.

A tárlat ötlete Pallag Zoltántól származott, aki akkor éppen a székesfehérvári múzeumban dolgozott. Mint mondta, egyszerű kiállítást rendeztek, semmi metafizika, semmi filozófia, csak Székesfehérvár és a költő. „Városszintű összeesküvés volt Pilinszky felszínen tartásáért és elrejtéséért” – foglalta össze a költő fehérvári éveinek lényegét. A tárlat egyik vonulata a Pilinszky által használt berendezési tárgyak és a vele kapcsolatot tartó helyiekkel készült interjúk segítségével hozta közelebb a közönséget a költőhöz.

Azokról a vendéglátóhelyekről is készültek fotók, ahol Pilinszky gyakran töltötte az időt barátaival, de mint Pallag Zoltán elmondta, ő maga is ezekre a helyekre járt fiatalabb korában, csak sokáig nem tudta, hogy annál az asztalnál ül, ahol az alkotó is ült már.

A másik vonulat a képzőművészet és az irodalom kapcsolata: Kondor Béla, Korniss Dezső, Anna Margit, Schaár Erzsébet, Országh Lili kiállításai és Pilinszky megnyitóbeszédei, cikkei, feljegyzései. Nagyon termékeny szellemi kapcsolatok, barátságok lenyomatait tudták megmutatni múzeumi eszközökkel a kiállítás rendezői. Az interjúkat Czinki Ferenc készítette a Pilinszkyt ismerő, támogató székesfehérváriakkal. Mint mondta, nagyon érdekelte, ki van a füstfelhő mögött, amellyel gyakran ábrázolták fotókon a költőt.

Mert van egy jól érthető kép Pilinszkyről, amely kitart negyven év óta, amióta nincs már közöttünk, de milyen lehetett közelebbről? Czinki úgy emlékszik, minden ajtót azonnal kinyitott a neve. Még abba a lakásba is beengedték a stábot előzetes egyeztetés nélkül, ahol valaha Pilinszky élt, egy panelház hatodik emeletén, sűrűn elfüggönyözött ablakok mögött. Vidám figura rajzolódott ki a felvett elbeszélésekből, aki gyerekekkel játszott, és a szőnyegen hemperegve kacagott örömében, hogy nyert.

Juhász Anna szokásos kérdésére, hogy mi a beszélgetőtársak számára a legjellemzőbb szó, fogalom Pilinszky kapcsán, mind a ketten csak egy-egy választ adtak. Czinki Ferenc számára a sötétítőfüggöny, Pallag Zoltánnak a lüktetés fejezi ki legtömörebben a költő rá gyakorolt hatását.

A sorozat nyolcadik adásának vendége Terék Anna vajdasági származású költő, drámaíró volt. A beszélgetés felvezetőjének A francia fogoly című verset választotta a költő előadásában. Az egyébként is drámai műnek sajátos felhangot adott, hogy a jelenlevők tudták: Terék Anna a délszláv háború idején volt kislány, és Bácstopolyán, a szülővárosában testközelből is láthatta a háborút. Juhász Anna még mindehhez hozzátette, hogy az utóbbi hónapokban találkozott olyan fiatalokkal, akik Pilinszky-versekből igyekeztek erőt meríteni és értelmezni a helyzeteket, tapasztalatokat, amelyekkel a pandémia idején találkoztak.

Terék Anna elmesélte, hogy a nővére a háború idején tanulta az iskolában A francia fogoly című verset, és nagyon felzaklatta, de ő, a kishúg nem értette, hogy miért. Később, amikor tanulta a verset, ugyanolyan hatást gyakorolt rá.

Arra a kérdésre, hogy közvetlenül is hatott-e a költészetére Pilinszky, azt válaszolta, hogy gimnazista korában kapott egy kavicsot, amelyre ráírta az ajándékozó a Négysorost, amelynek az utolsó sora, a tüzes gombostű sok évvel később utoljára kiadott versesköteté­ben visszaköszön. Mint mondta, édesapja halála hosszú időre megviselte, és bármi öröm érte, mindig ott volt a tüzes gombostű, a veszteség érzése. De később éppen ez a gombostű adott egy löketet ahhoz, hogy írjon az édesapjáról, a gyermekkorról és az emlékeiről.

Negyven éve hunyt el Pilinszky János

A 20. századi magyar költészet egyik legnagyobb alakja Pilinszky János negyven éve ezen a napon tért örök nyugovóra. A Kossuth-díjas alkotó 1921-ben született, és már a gimnáziumban költőnek készült. Az egyetemen előbb jogot, majd művészettörténetet hallgatott. Első verseit a Napkelet, a Vigilia és az Élet közölte, ez utóbbinak segédszerkesztője is volt. Aztán behívták a háborúba, így közelről láthatta az ember legmélyebb nyomorúságát, a koncentrációs táborok világát, és ez későbbi költészetének egyik alapélménye lett.

Hazatérve „pesszimizmusa” miatt kiszorították az irodalmi életből, kiadói korrektorként dolgozott éveken keresztül. Népszerűsége itthon a hetvenes években nőtt, az ismertség azonban nem változtatott alapvetően visszahúzódó személyiségén. Pilinszky világlátásában, verseiben és egyéb írásaiban is tetten érhető az isteni megváltásba, a kegyelembe, a szeretetbe vetett hite, a bűnösök, az elesettek iránt érzett részvéte, ugyanakkor a rideg létbe vetettség szorongató élménye, az ember feloldhatatlan magányának érzése is. Halála váratlan volt, szívinfarktusban hunyt el Budapesten. Művei jelentős hányada csak posztumusz jelent meg kötetbe gyűjtve.
(JMZs)

Kapcsolódó írásaink