Kultúra

Podmaniczky iskolája

Hol sírjaink domborulnak. A késmárki temetőben együtt nyugszanak a város evangélikus kisgimnáziumának jelentős tanárai és diákjai – Líceum a Tátra tövében

Késmárk régi temetőjét járva rá kell döbbennünk, milyen nagy hatást gyakorolt erre a városra, de az egész országra is az evangélikusok líceuma. A nagymúltú iskola tanárai és diákjai közül sokan várják itt, a sebesen szaladó Poprád mellett az utolsó ítélet harsonáját. Mielőtt azonban részletesen bemutatnánk az emlékeket, idézzük fel a kisgimnázium történetét.

Podmaniczky iskolája
Az 1533-ban alapított líceum rózsaszínes épülete mellett áll a régi evangélikus fatemplom
Fotó: Kezmarok.sk

Kemény iskola volt a késmárki evangélikus líceum, de szükség is volt már alapításától erre a fegyelemre, mert történetének meghatározó részében küzdenie kellett a fennmaradásáért. Létezésének egyik legfőbb indoka pedig az általa kibocsájtott, kiművelt emberfők minősége lehetett. Mert azok a márciusi, áprilisi éves „vizsgálatok”, amelyekre a város elöljárói, az iskola támogatói is hivatalosak voltak, bizony kemények voltak, ott nem lehetett mellébeszélni, mismásolni.

Az iskola alapítását 1533-ra teszik, ami nagyon korainak tűnik Luther 1517-es ismert fellépéséhez képest. De Mohácson, 1526-ban a katolikus egyház két érseket és öt püspököt is vesztett, így megrendült, teret nyerhetett tehát a reformáció, a Szepességben nevezetesen annak lutheránus ága. A közvetlen kapcsolatot Luther „munkatársának”, Melanchtonnak Késmárkra írott, jelenleg is a líceum könyvtárában őrzött levelei is bizonyítják.

A cipszerek nagy elszánással küldték gyermekeiket Németföld protestáns egyetemeire, de ezeknek a peregrinusoknak az utolsó vizsgák után kötelességük volt visszatérni oda, ahonnan jöttek, és a szülőföldön lelkészi, tanítói állást vállalni – e kettő pedig nagyon is gyakran együtt járt. Mert arra odafigyeltek, hogy ahol gyülekezet volt, ott legyen legalább elemi iskola is.

Ha tehetősebbek voltak, akkor „kisgimnáziumot” vagy líceumot is alapítottak, illetve működtettek. Ez utóbbi iskolatípusban kezdetektől oktattak az alapok és a latin mellett a filozófiát és teológiát is (utóbbit természetesen a lutheri tanokra alapozva). A líceum elnevezés az 1660-as években tűnik fel Eperjes kapcsán, ugyanakkor a reformátusok kollégiumoknak, a katolikusok akadé­miának nevezik hasonló iskoláikat. A híres szepességi líceumok, különösen az első időkben, a protestantizmus üldözése miatt sokat szenvedtek: a késmárkit 1673 és 1682 között be is zárták.

Aztán az 1750-es évekre úgy elszegényedett, hogy ki kellett alakítani a pártfogósági-rendszert, amelyben az evangélikus nemesség, a tiszai egyházkerület és maga a város sietett az intézmény segítségére. Ennek eredményeképp 1774 és 1776 között épült fel a ma is álló, új épület a városközpontban, a híres fatemplom mellett. A bölcsészeti tanszék 1787-ben állt fel, amelyet 1801-től és 1805-től a teológiai, illetve a jogi tanszékek követtek. Így tehát a falak között működött egy nyolcosztályos gimnázium és az utóbbi tanszékekre alapozva egy háromesztendős képzés, amely lelkészi és jogi végzettséget adott.

A késmárki líceum első bizonyítványa 1575-ből maradt fenn, amely Lám Frigyes nevére lett kiállítva. Neki a latin és görög nyelvek mellett poétikát, retorikát, teológiát és matematikát is kellett tanulnia. Az iskola történetének következő fontos dokumentuma ifj. Buchholtz György 1709 és 1737 között vezetett naplója, aki valóságos természettudományos polihisztor volt és 1723-tól az intézmény rektora.

Az ő idejében kétszáz körül mozgott a diákok létszáma, akik öt osztályban, öt tanár vezetésével nyolc év után fejezték be a tanulmányaikat. Ekkor már a korábban felsorolt tárgyak mellett éneket, zenét, filozófiát, betegségek ismeretét, építészetet és jogot is tanítottak, attól függően, milyen volt éppen a tanári gárda. A történelem és segédtudományainak oktatása 1742-től indult el, de a század második felében megfigyelhető a természettudományok előretörése. A diákokkal szemben a legfontosabb elvárás mindig is a tanáraik iránt tanúsított tisztelet volt. Ehhez jött az órákon való pontos megjelenés és a kocsmák elkerülése.

Az intézmény később nevet szerzett diákjai közé tartozik a nyelvész Hunfalvy Pál is, aki Podmaniczky Frigyes nevelőjeként (jogot) tanítani is visszatért ide 1842-ben, tanítványával, Budapest (későbbi) vőlegényével együtt. Hunfalvy 1846-tól 1848-ig vezette is a líceumot, majd képviselővé választották. Az 1831-1832-es tanévtől a líceum tanulója volt Görgey Arthur is (akkor még így írta a nevét), aki az összes tárgyból kitűnő lett. Öt esztendeig tanult itt magyar nyelven a szlovákok által nagynak tartott költő, Országh Pál, és magántanulója volt az intézménynek Mednyánszky László, a festőnek állt báró is.

A régi tanárok közül a már említett Buchholtz György mellett kiemelkednek a Genersich fivérek, Keresztély, Sámuel és János. Keresztély a fizika és a teológia tanítása mellett 1789-től 1825-ig a város lelkésze, valamint egyik első történetírója volt, aki a Szepesség és a Magas-Tátra történelmével is foglalkozott. Történetíró és tanár volt Genersich János is, míg Sámuel a Tátra botanikája mellett az orvoslásnak szentelte magát.

Ha már Tátra, akkor Grósz Alfrédot, minden idők egyik legnagyobb szepességi hegymászóját kell megemlítenünk. Az ő édesapja a líceum igazgatója volt, így azt természetesen fia is elvégezte, sőt, 1922-től 1944-ig testnevelő tanárként alkalmazták az iskolában.

A késmárki temetőben nyugszanak hát a Buchholtzok, a Genersichek, a Grószok és még sok más tudós tanár úr. Legalább képzeletben tegyünk egy-egy szál virágot a sírjaikra.

Kapcsolódó írásaink