Kultúra
Kevés szóval sokat mondani
Vitéz Ferenc költő és irodalomtörténész Weöres Sándor emlékét idézi meg új kötetében – Báger Gusztáv közgazdász–író különleges figurája a kortárs magyar kultúrának
A címet látva rögvest felkapják a fejüket a Weöres-rajongók, hiszen Vitéz az egyik legnagyobb magyar költő Rongyszőnyeg ciklusából merít. Weöres Sándor versfüzére több dalból, epigrammából, ütempróbából, vázlatból, töredékből áll, az európai költészet, a keleti filozófiák, valamint a magyar népdalok hagyományaira épít, és ezzel a szerkezettel dolgozik Vitéz is. A foltvarráshoz hasonlítható technikával apró, tarkabarka darabokból szövi meg a nagy egészet, és a „rongyszőnyeg alól előkerült töredékeket” egységbe, mintába rendezi, így kevés szóval alkot sokatmondó szöveget.
A műveket könnyed ritmusú zeneiség jellemzi, a nyelvezet hol gyermekversek hangulatát idézi, hol pedig romantikus, érzéki jelentéssel párosul a játékosság. De a költemények a hitből is töltekeznek, valamint aktuális társadalmi problémákra reflektálnak (Gauguin Sárga Krisztusát ugyan / nem értették – ma már a „Fehér / Krisztust” is félreértik (mert nem / tudják, hogy nem a színe számít…) így bőven biztosítanak az olvasó számára fejtegetni való titkokat. Vitéz Ferenc mestere a magyar nyelvnek, ez biztosítja a költemények könnyedségét, a virtuozitást és az eredetiséget.
Ez az eredetiség jellemző a szerző idén kiadott A Napharangozó In honorem Báger Gusztáv című munkájára is, amely szintén a Nézőpont Kiadónál jelent meg. A József Attila-díjas, és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje címmel kitüntetett Báger Gusztáv különleges és talán nem eléggé széles körben ismert figurája a magyar irodalomnak.
Kevesen mondhatják el magukról, hogy magas szinten művelik a költészetet, miközben otthonosan mozognak a közgazdaságtudomány világában is, és ez a ritka együttállás már önmagában felkelti az olvasó kíváncsiságát a könyv iránt. Azt, hogy a kortárs költő milyen izgalmas kapcsolódási pontokat talál a gazdaság és az irodalom között, a kötetben idézett Sejtelem című szójátékos gnómavers is jól példázza: Nem kell euró se / dollár se yen / fizetőeszközünk a szó-selyem.
Vitéz alázattal és nagy szakértelemmel kalauzolja az olvasót a Napharangozó világában, a rövid költeménnyel kapcsolatban egyebek mellett megjegyzi: „Van egy minden pénznemnél értékesebb fizetőeszközünk: az adott szó, amely selyemmé válik, ha nem szegjük meg. Ez már a Költészet, nem a költés, a Teremtés, nem a felhalmozás.”
A bevezetőből egyébként azt is megtudhatjuk, hogy Vitéz néhány évvel ezelőtt a véletlen folytán találkozott Bágerrel a Magyar Írószövetség székházában. „A személyisége kicsit titokzatosnak tűnt, ám világlátása egyértelműnek: a közgazdász–költő keresztény etikai alapértékrendszere eszembe idézte az erdőgazdász – író Fekete István, a leányfalui kertművelő Móricz Zsigmond alakját, nem is beszélve Fáy Andrásról vagy Arany Lászlóról, akiket a pénz- és bankügyekhez szinte olyan szoros kötelék fűzött, mint az irodalomhoz” – írja az irodalomtörténész.
Báger munkásságának izgalmas értelmezését Vitéz a kötet végén saját költeményeivel egészíti ki, így A Napharangozó valódi irodalmi ínyencségnek számít, amely két különleges költői világba enged betekintést, semmihez sem hasonlítható élményt nyújtva ezzel az olvasóknak.
