Kultúra

Átláthatóbb díjazás, könnyebb hozzáférés: változik a szerzői jogi szabályozás júniustól

Életbe lép a paródiakivétel

Június 1-jével új szabályok lépnek életbe a szerzői jogok terén. Az új szabályozás több ponton is megkönnyíti a tartalmak hozzáférését és felhasználását, valamint megerősíti a szerzők és a jogosultak helyzetét – tájékoztatott a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SzTNH).

Mint írták, a mostani módosítás többek között átláthatóbbá teszi a szerzők és az előadóművészek díjazására vonatkozó szabályozást, és tisztázza az internetes platformok felelősségét a felületükre feltöltött szerzői jogi tartalmak felhasználásával kapcsolatban. Emellett lehetővé teszi, hogy a kulturális örökségvédelmi intézmények (például múzeumok, könyvtárak, levéltárak) a kereskedelmi forgalomban már nem elérhető műveket könnyebben tudják használni. A jogszabályváltozás az uniós irányelvek átültetésével új, szabad felhasználási módot vezet be a szöveg- és adatbányászat tekintetében.

Bevezeti a paródiakivételt is, amely azt jelenti, hogy egyes szerzői jogi tartalmak szabadon átdolgozhatók, „parodizálhatók” lesznek az eredeti mű alkotójának engedélye nélkül is. Az SzTNH közleménye idézi Pomázi Gyulát, a hivatal elnökét, aki szerint a szerzői jogi rendszer igazságosságának előmozdítása a nagy internetes platformok térnyerése miatt vált szükségessé. Az új szabályok révén a nagy szolgáltatók a rajtuk keresztül elért zenék, videók után fizetnek majd az alkotóknak.

Kapcsolódó írásaink

Szerzői jogi furcsaságok

ĀGeorge Orwelltől Bánffy Miklósig: január 1-jével szabadon felhasználhatóvá váltak az 1950-ben elhunyt alkotók művei – Miért hír, hogy megjelenik A nagy Gatsby előzménye?

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom