Ajánló

Fontos a szellemi tulajdon védelme

Cél, hogy magas értékek legyenek előállítva a vállalkozások fejlesztésére, az innovációs tevékenység ösztönzésére

A Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezet kezdeményezésével hívják fel a figyelmet a szellemi tulajdon védelmének fontosságára.

A szellemi tulajdon védelme, az alkotók elismerése nemcsak az ötletgazdák, hanem a vállalkozások, a munkahelyek szempontjából is fontos – magyarázta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) online konferencián.

Felhívta a figyelmet többek között arra is, hogy a vállalkozásoknak miként célszerű használniuk a szellemi tulajdonjogokat ahhoz, hogy erősebbé, versenyképesebbé és ellenállóbbá váljanak. Tanulmányok igazolják, hogy ha a cégek felismerik ennek fontosságát, és a szellemi tulajdon területén mindezt tudatosan és ügyesen felhasználják, akkor jobban fognak teljesíteni. Minden válság egyben lehetőséget is jelent, a cél a magas hozzáadott értéket előállítani képes vállalkozások fejlesztése, az innováció, az alkotó tevékenység ösztönzése, ezek révén a gazdaság újraindításának előmozdítása, a foglalkoztatás növelése – mondta az ITM államtitkára.

Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke szerint a múlt évben a nemzeti úton benyújtott szabadalmi bejelentések 1,3 százalékkal, a kiegészítő oltalmi tanúsítvány iránti kérelmek 1,8 százalékkal, a formatervezésiminta-oltalmi bejelentések 4,5 százalékkal,
a bejelentésben foglalt minták száma 22,6 százalékkal, a védjegybejelentések 2,4 százalékkal növekedtek az előző évhez képest.

Az idei adatok biztatóbbak, ugyanis 2021 első negyedévében újonnan benyújtott szabadalmi bejelentések száma mintegy tizennégy százalékkal növekedett, a védjegybejelentések számában pedig harminckét százalékos növekedés figyelhető meg az előző év azonos időszakához képest.