A fotográfia aranykora

Különleges programokkal ünnepli ma a Műcsarnok nemcsak az újranyitást, hanem százhuszonötödik születésnapját is. Az épület teraszán például reggeltől estig mozgó fényképészeti stúdió és labor várja az érdeklődőket az immár látogatható Fotóikonok – Archívumból történelem című tárlathoz kapcsolódva, amely a 19. századi fotográfia kézműves eljárásaiba enged bepillantást. A Fotóikonok utazó kiállítás, amely június 27-ig lesz látható a Műcsarnokban.

Kurátora, Anne Morin a New Yorkban élő gyűjtő, Howard Greenberg harmincezer fotográfiájából válogathatott, így mondhatnánk azt is, hogy könnyű dolga volt, már csak a választék miatt is. Ugyanakkor a másik oldalról nézve, arra is figyelnie kellett, hogy ne csak alkotókat, fényképeket dobáljon egymás mellé, hanem kiállításának legyen íve, tematikája.

Ez pedig jelen esetben a történelem, a fotózás aranykorának bemutatása lett, az első idők ikonná vált, jobbára Európából induló, Amerikában kiteljesedő fotográfusainak felvonultatása. Így az egyik közös pont a mára már kevésbé ismert, de valaha jelentős írónak számító André Malraux által megfogalmazott „képzeletbeli múzeum” (musée imaginaire), a kiállítás létrejöttének egyik kritériuma. Mert a fotók, művek egymásra hatással vannak, a többi jelenlétében minden kép (mű) alakul változik.

A tárlat mottója „Amerika tanulása” is lehetne, hiszen az Európából érkezett fotográfusok képein ott van az a bizonyos rácsodálkozás az új világra. No, nem feltétlenül annak kiemelkedő dolgaira, lehetőségeire: az Egyesült Államokra oly jellemző „streetfotó” szívesen megmutatja a hétköznapok mellett az árnyoldalakat is – a bevándorló vagy éppen az ilyen dolgokra érzékeny fényképészek szemével, kamerájával.

Alfred Stieglitz Európából, Berlinből tért vissza az Államokba, és művészi magasságokba emelte a fotográfiát mint műfajt. Akárcsak az Amerikában született és életét ott is leélő Diane Arbus, vagy a kicsit más módon, kedvtelésből dolgozó Vivian Maier. Míg Arbus a fogyatékkal élők fényképezésével elég „mélyre” merült, addig a nemrég felfedezett Maier inkább rögzített egy-egy számára érdekesnek tűnő pillanatot.

Az aranykor pedig honnan máshonnan táplálkozhatott, erősödhetett volna, mint az Osztrák–Magyar Monarchiából, ahol 1908-ban, Bécsben már fotós főiskola működött. Budapesten az Iparrajziskolában pedig 1914-ben Pécsi József fotószakosztályt indított, ahová lányok is jelentkezhettek.

Akik pedig itt végeztek, sokszor Berlinben vagy Párizsban folytatták, majd egyesek a nemzetiszocializmus elől az Újvilágba menekültek. Így aztán mára „fotóikonná” lettek, és egy-egy felvétellel e kiállítás falain is ott vannak.

André Kertész a bátyját, Jenőt fényképezte le 1919-ben, Martin Munkácsitól pedig láthatjuk az 1930 körül Libériában készített, a vízbe rohanó fekete srácokat ábrázoló híres fotója. Robert Capa 1943-ban gyermekeiket gyászoló olasz anyákat örökített meg, de megjelenik a kiállításon Brassaï azaz Halász Gyula is. Igaz, csak a portréja, mégpedig Arnold Newman által 1975-ben elkészítve.

Newman az aranykor egyik legfoglalkoztatottabb portréfotósa volt, olyan kuncsaftokkal, mint Picasso, J.F. Kennedy vagy éppen a szeretője, Marilyn Monroe. Most a tárlat nyitányaként Newman portréi közül a Brassóból induló fényképész mellett Marcel Duchamp és Igor Stravinsky képét is szemügyre vehetjük. De Man Ray egyik 1963-ban készült „rayogramja”, saját, különleges fotóeljárással készített műve is helyet kapott a tárlaton.

Európából, Párizsból indult Eugène Atget is, aki kezdetben a francia főváros épületeit fotózta. Így jutott el A méregkeverő Brinvilliers-né impozáns házáig is, amelyet mi is megnézhetünk. A Prágából induló Jozef Sudek három kicsiny tájképpel van jelen a kiállításon. A nálunk költőként ismert Allen Ginsberg fotóján feltűnik a két író barát, William Burroughs és Jack Kerouac alakja.

Diane Arbus egy tolókocsiban pihenő, rémmaszkot viselő idős nőt fotózott le, Vivian Maier pedig többek között egy kisfiút az utcán, sapkában, a zakó alatt pulóverrel, inggel, amelynek csak az egyik gallérja van szabadon. Végül Alfréd Stieglitz, aki egyesületet és fotós folyóiratot is alapított, egy 1910-ben készült, léghajót ábrázoló, fekete-fehér „fotogravűrrel” színesíti a kiállítást.