Kultúra

Bartóki szellem

„Úgy tudom a kitüntetéseimet megszolgálni, hogy a magyar néptánccal, vagyis az általam ápolt anyanyelvvel műsorokat készítek minden korosztálynak” – vallja Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész-koreográfus

„Amikor a néző látja, hogy izzik a táncos szeme, akkor a nézőben is izzik ez a tánc” – magyarázza Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész-koreográfus. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetőjével a tánc világnapja alkalmából bartóki szellemről, új székházról, a feleségével való közös munkáról és legényesezésről beszélgettünk.

Bartóki szellem
„Ebben a táncban mi, magyarok még mindig össze tudjuk fogni a kezünket” – hangsúlyozza Zsuráfszky
Fotó: MH/Katona László

– A Magyar Nemzeti Táncegyüttes ősbemutatóra készül a Bartók Tavasz programsorozatában. A hűtlen feleség című produkció­juk egy régi székely népballada nyomán született. Miért erre a műre esett a választásuk?

– Ez egy krimi, egy olyan történet, amely mindenkit érdekelhet, Európától a Távol-Keletig. Mindenki életébe berobbanhat valamikor a nagy szerelem, de megjelenhet a hűtlenség, sőt a bosszú is. Állandó alkotótársam, feleségem, Zs. Vincze Zsuzsa változata a címszereplő lelkébe nagyobb bepillantást enged, mint a szűkszavú ballada: az előadásból megtudhatjuk, mi vitte rá a hűtlenségre a nőt.

Szerelme, Barcsay sok év katonaság után tér haza. Addigra a lány már egy másik férfi felesége. Telnek az évek, ám a szerelem nem múlik, utat tör magának. Amikor a férj rájön erre, a szeretőt lekaszabolja, a feleséget gyolcsba csavarva elégeti, mint a balladában. A színpadi térben Tóth Kázmér díszlettervező börtönszerű szobabelsői és misztikus díszletelemei lesznek láthatók. A darabban felhangzó eredeti népzene mellett két Kodály népdalfeldolgozást hallhat a közönség, kórusműveket a Honvéd Férfikar előadásában.

A hangzást világzenei részek teszik különlegessé. A Söndörgő együttes tagját, Eredics Benjámin Junior Prima-díjas fiatal zeneszerzőt kértem fel, hogy komponáljon zenét a darabhoz. Hatalmas erejű kortárs zenét alkotott. Ő írta azt az új kórusművet is, amely az eredeti balladát dolgozza fel. A közönség május 21-én egyelőre online formában láthatja a darabot.

– Hogyan vészelték át az elmúlt hónapokat?

– Szerencsére lassan vége van ennek az időszaknak. Adtunk feladatokat a táncosoknak, de már nagyon vártuk, hogy elkezdhessük a próbatermi munkát. A táncosaim, zenészeim, az énekesek nagyon szeretnének már próbálni, dolgozni. Úgy érezzük, fontos munkát végzünk a magyar kultúra területén. Most teszteltünk, mindenki negatív, egy-két ember kivételével a napokban mindenki megkapta a vakcinát. A magyar néptáncok esetében nekünk szorítanunk kell a lányokat, magunk elé kell vennünk őket, forogni, csárdásozni velük. Intenzív mozgás esetében erős a légzés, dolgoznak az izmok. Ezért nagyon örülök, hogy nálunk mindenki jelentkezett az oltásra. Mindenki egészsége érdekében ez elengedhetetlen.

– Mennyire hiányolják a közönséget?

– A közönség jelenlététől mindig nagyon áttüzesednek a táncosok. Amikor a néző látja, hogy izzik a táncos szeme, akkor a nézőben is izzik ez a tánc. Olyan, mintha ő maga is táncolna, de nem gyakorolhat annyit, ezért átengedi, hogy a táncos járja el helyette is a magyarság táncát. A nagyszülei táncát. Vagy annak a tájnak a táncát, ahol született. És ebben a táncban mi magyarok még mindig össze tudjuk fogni a kezünket.

– Két éve, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, egykori Honvéd alapításának hetvenedik évfordulóján egy interjúban arról beszélt, hogy szeretnék, ha újra lenne székházuk. Tavaly úgy tűnt, ez végre meg is valósulhat. Hol tart a folyamat?

– Az év második felében kezdődik az építkezés. Lebontanak itt a Kerepesi úton egy épületet, és annak a helyére kerül mélygarázzsal, parkolóval a négyszáz-négyszázötven fős színházterem. Húsz éve nem épült színházterem Budapesten, de most nekünk kiemelt kormányzati beruházásként épül egy újra. Óriási dolog! A hagyományőrző mozgalomnak, az amatőr mozgalomnak, az együttesnek, a kórusnak, a zeneirodalomnak lesz egy pesti helyszíne, amely évi több száz előadásnak adhat otthont.

– Bár mostanában ritkán láthatjuk táncolni, a tavalyi karantén alatt részt vett a Legényesezz otthon! kihívásban, illetve Nagy Szilárd és Ragány Misa Európa-átdolgozásának videóklipjében is szerepelt.

– Már nem szoktam színpadon táncolni, a Drakula utolsó tánca című darabunkban még utoljára eltáncoltam az idős Drakulát. De tavaly, amikor a világ minden részéről kihívtuk a legényest táncoló férfiakat, hogy járják el ők is a maguk táncát, engem is kihívtak, és táncoltam egy legényest. Ez példa volt, hogy lám-lám, ebben a korban is lehet még táncolni. A Repülj, páva! tehetségkutató-versenyen zsűrizés közben az egyik versenyzővel felmentünk a színpadra, és egy kicsit együtt táncoltunk. Sok embert ösztönzött ez a pár perc is, hogy elmenjen olyan közösségbe, ahol néptáncot táncolhat.

– Hosszú táncosi-koreográfusi pályáján mi az, amire a leg-büszkébb?

– Fiatalon, mivel lengyel vagyok, meg akartam a tanulni a lengyel, Zakopane környéki gorál táncokat, a fiatal barátaim cigánytáncait, amelyeket Szatmárban gyűjtöttünk, az erdélyiek, magyarok, cigányok, románok táncát és más népekét, legyen az bolgár, makedón vagy török. Bartóki szellemben abban hiszek, hogy ezeknek a népeknek az egymásra ható tánckultúrája az a tánckincs, ami csiszolja és építi a magyar tánckultúrát.

Azt tartom feladatomnak, hogy ezt megtanuljam, és ebből készítsem a darabjaimat. Nem kedvenc munkám van tehát, hanem újabb és újabb feladat. Itt vannak a kitüntetéseim: többek közt az érdemes és kiváló művészi vagy a Kossuth-díj. Úgy tudom ezeket megszolgálni, hogy a magyar néptánccal, vagyis az általam ápolt anyanyelvvel műsorokat készítek minden korosztálynak. Ezeket a feladatokat tartom fontosnak, és ebből áll össze, amit én szeretek.  Szívemhez nőtt a Tenkes kapitánya, az István, a király, az eredeti műsoraink, a mesedarabjaink. A gyerekeim, az unokáim is a mi Csipkerózsikánkon, Mátyás királyunkon, Sárkánymesénken, Tündérmesénken nőnek fel. A táncosaim gyerekei is ezt nézik. Ebben van számomra az a katarzis, hogy érdemes egy ilyen munkát végezni.

– Feleségével, Zs. Vincze Zsuzsával sok párnak mutathatnak példát manapság abban, hogy egy páratlanul sikeres férfi mellett, négygyermekes anyaként is kiteljesedhet egy nő, táncolhat, koreo­g­­-rafálhat, darabokat írhat.

– Nem vetélytársként dolgozunk együtt, hanem kiegészítjük egymást. A feleségem eleinte minden energiájával az én sikeremért dolgozott. Inkognitóban írta a darabjaimat. De én mindig mondtam a barátaimnak, hogy ez nemcsak az én sikerem, hanem a feleségemé is. Most már, hogy tavaly érdemes művész lett, korábban pedig Harangozó-díjat kapott, észrevették mellettem, és hála Istennek önállóan is meg tudott mutatkozni.

Úgy érzem, a kettőnk kapcsolatában fontos fázis, hogy nem mögém bújva alkot, hanem az ő neve is ki van írva a plakátra. Szeretettel, örömmel segíti a munkámat továbbra is, de fölfedezték a külső szemek, hogy lám-lám, Zsura egy ügyes alkotó, koreográfus, de mennyit segít neki Zsuzsika, és milyen jó, hogy ott van mellette. Milyen jó, hogy együtt dolgoznak. Még sokan irigylik is ezt.

– Számos történelmi táncjátékot készítettek együtt, és többször dolgoztak a Nemzeti Színház társulatával, elsőként 2012-ben a Körhinta színpadi változatában…

– Az előadásunk fináléjában Törőcsik Mari személyesen meg is jelent a színpadon, nagyon kedvesen integetett, a nézők pedig felállva tapsoltak. Hihetetlen élmény volt.

– Hogyan kerültek néptáncosok egy prózai színházi darabba?

– Az előadásban van egy lakodalmi mulatság. Ki tudná legjobban ezt a legjobban ábrázolni, ha nem egy olyan táncegyüttes, amelynek a mozdulatai nagyon eredetiek, elevenek, hitelesek. A kedves színész barátaink szerint, akikkel együtt dolgozunk, a mi táncosaink azok, akik úgy tudnak odanézni, úgy tudnak odadobbantani, olyan fegyelmezettek, akik olyan hitelesen tudják az adekvát népi viselkedésmódot színpadra adaptálni, hogy ennek az előadásnak minden mozdulata, minden dobbantása igaz, eredeti és hiteles lesz.

– A Csíksomlyói Passió szintén Vidnyánszky Attilával közös alkotómunka eredménye.

– Ebben a produkcióban, amelyben az emberiség legnagyobb, legfelemelőbb történetét meséljük el, társrendező vagyok. A darab önálló életre kelt az elmúlt években, kijött a színházból, és oda ment, ahol a helye van, az esztergomi bazilika előtt is játszottuk már, és ha minden jól megy, nyáron a debreceni Nagytemplom előtt is bemutatjuk.

– Az Egri csillagokat is a Nemzeti társulatával játsszák, amelyben török táncot is láthatunk.

– Történelmi témákkal is szívesen foglalkozunk a színpadon. A Tenkes kapitányában például milyen jó érzés azt látni, hogy a csalafinta magyarok túljárnak a labancok eszén, pedig az osztrákok valójában leverték a forradalmainkat, és elpáholtak minket. De a táncjátékban mégiscsak diadalmaskodunk, és a Rákóczi-zászlót boldogan tudjuk kitűzni a siklósi vár ormára. Legalább a darabjainkban, a műsorainkban be tudjuk mutatni a magyar gondolkodásmódot. Ez nagyon jó érzés. Még „labancországban”, Bécsben is megtapsoltak minket.

– Egy ilyen előadás láttán hajlamosak vagyunk azt gondolni, ha vesztettünk is mi, magyarok, valamiképp nyertünk is, hiszen most itt vagyunk…

– Mert mindig felálltunk. Ez a magyarság sajátos túlélőképessége.

Kapcsolódó írásaink