Kultúra

Online est az Urániában

Különleges rövidfilm-válogatással ünneplik a magyar film napját

Április 30-a 2018 óta a magyar film napja. Az idei ünnep azért is különleges, mert százhúsz éve mutatták be az Uránia Tudományos Színházban -  a mai Nemzeti Filmszínház elődjében-  az első, már játékfilmes elemeket is tartalmazó magyar filmalkotást, A tánczot.

„Ebből az alkalomból az Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Film- és Fotóművészeti Tagozata a magyar film ritkán látható örök értékeire szeretné felhívni a figyelmet, ezért kezdeményezésére az Uránia Nemzeti Filmszínház a Nemzeti Filmintézet Filmarchívumával együttműködve online filmestet szervez. A program során az érdeklődők mind a drámai, mind a lírikus vonulatból láthatnak alkotásokat, köztük egy – a jeles elődökhöz kötődő – mai kisfilm magyarországi ősbemutatóját.” – írja a Magyar Művészeti Akadémia lapunkhoz eljuttatott közleményében.

A Sára Sándor, Kósa Ferenc, Gyöngyössy Imre, Tóth János, Bicskei Zoltán, Siflis Zoltán alkotásaiból összeállított válogatás az Uránia webmozijában lesz elérhető. A legendás filmesek alkotásait felvonultató sokszínű program első felében három, mára már klasszikussá vált rövidfilmet tűztek műsorra a szervezők, majd egy olyan új, a programon megidézett mesterek munkásságához is kötődő film kerül a virtuális mozivászonra, amely Magyar­országon most lesz először látható. A folytatásban a filmtörténet őskorába, egy hazai mozgóképes alkotóműhely munkájába pillanthatnak be a nézők.

A vetítés megkezdése előtt egy Gelencsér Gábor filmesztétával készített beszélgetést játszanak be, amelyet a filmszínház emeleti kávézójában rögzítettek. A program díjmentesen lesz megtekinthető. Részletes tájékoztatás az Uránia Nemzeti Filmszínház honlapján érhető el.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom