Kultúra
Kirekesztettek
Alföldi Vilma nyugalmazott levéltáros személyes beszélgetés, interjú, korabeli dokumentumok felhasználásával rajzolta meg az egyéni történeteket

Az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően nem igazán volt reményük arra, hogy gimnáziumba, technikumba kerüljenek és a középiskola sikeres befejezése után egyetemre, főiskolára pályázzanak. S miért? Mert az édesapjuk a volt Magyar Királyi Honvédség vagy a volt Magyar Királyi Csendőrség hivatásos állományú tagjaként szolgált, mert vagyonosabb kereskedő, kuláknak minősített parasztember, egykoron bíró, ügyész, református lelkész volt a családfő. Az ő gyerekeik neve mellett az osztálynaplóban egy X szerepelt, ami azt jelentette, hogy ők az „ellenség” gyermekei.
Sok ezer „ellenség gyermeke” sorsát idézi fel az a Püski Kiadónál megjelent kötet, amelyben Alföldi Vilma nyugalmazott levéltáros huszonegy család X-es gyermekét szólaltatta meg. Személyes beszélgetés, interjú, korabeli dokumentumok felhasználásával rajzolta meg az egyéni történeteket, amelyek szinte mégis ugyanazok.
Kirekesztés, eltanácsolás, megaláztatás… Tizenéves leánygyermekek és fiúk, akiknek a legnagyobb „bűne” az édesapa foglalkozása volt, és emiatt helyi társadalmi bizottság(ok) a „…szocialista rendszerünk érdekei szempontjából továbbtanulásra nem” javasolták.
Ritka kivétel volt, hogy a különböző hatóságokhoz, hivatalokhoz fordult fiatal „felmentést” kapott, eltekintettek az X-es származásától. Aki a kivételezettek közé került, az általában kiválóan megállta a helyét az iskolákban és az életben egyaránt. Aki előtt nem nyílt fel a továbbtanulást akadályozó sorompó, az álmait csak a legritkább esetben valósíthatta meg.
Küzdelem, elszántság, tehetség és szerencse kellett ahhoz, hogy valaki kikerüljön ebből a megbélyegzett helyzetből, amely nem egy esetben kitelepítéssel, vagyonelkobzással, internálással is együtt járt.
Mivel mindezekről évtizedekig nem beszéltek, nem írtak, nem is tudhatott róla a magyar társadalom nagy része. Az egykoron megbélyegzettek a rendszerváltoztatást követően próbálták megszervezni a saját egyesületeiket, szervezeteiket, és elérni azt, hogy legalább jelképesen rehabilitálják őket.
Recsk, a kényszermunkatáborok, Hortobágy jelentett/jelenti mindazt, ami egy diktatórikus hatalom jelképe lehet. A „csak” kirekesztettek sorsa, története kevesek előtt volt ismeretes. Ezért is fontos könyv Alföldi Vilmáé, aki az interjúkötet előtt már jelentkezett egy kis könyvvel – Az „ellenség” gyermekei „…gyermekét a helyi társadalmi bizottság szocialista rendszerünk érdekei szempontjából továbbtanulásra nem javasolja” (Püski Kiadó, Budapest 2020) – amelyben a saját és családja élettörténetét vázolta fel, és amely számos hasonló sorsot megélt „kirekesztettet” ösztönzött megszólalásra.
Talán még nem késő, és élnek még olyanok, akik megismertethetik velünk a saját történetüket, és rádöbbenhetünk azok alapján is arra, hogy miként bánt el, számolt le a Rákosi-rendszer az egykori magyar középosztállyal, és milyen hatása lett ennek a magyar gazdasági, társadalmi fejlődésre.
Mert a történet igazán ebben az összefüggésben érhető tetten. Mennyi – az adott feladatra tökéletesen alkalmatlan – ember került olyan beosztásokba, amelyekben nemhogy maradandót, de semmit nem alkotott. Hány orvos, jogász, katonatiszt, kereskedő, mérnök került „kényszerpályára”, az ország pedig gyakorlatilag a tönk szélére.
Elveszített Magyarország sok tízezer kiművelt emberfőt, és megakadályozták sok-sok ezer tizenéves számára, hogy tehetsége, képessége, vágyai szerinti hivatást válasszon magának, és polgárrá válhasson.
Elveszett polgárosodás. Akár ezzel is jellemezhetjük az 1940-es évek végétől magát szocialistának, népi demokratikusnak stb. nevező Magyarországot, mert volt ott sok minden, de valódi polgári, demokratikus társadalmi és gazdasági fejlődés nem.
S mi jutott a kirekesztetteknek? Tiltás, amit Alföldi Vilma könyvének borítója nagyon egyszerűen, de hitelesen fejez ki: Egyetem, főiskola, gimnázium osztályidegenek előtt zárva 1949–63. Ez már a múlt, de olyan múlt, amely nem szabad, hogy a feledés homályába merüljön, és hogy csak azokat a hangokat halljuk meg, amelyek az egykori „börtönőrök” dicső és emberséges tetteit igyekeznek bemutatni nekünk, abban a hitben, hogy amit sokat emlegetnek, azt az emberek el is hiszik.
Alföldi Vilma: Interjú az „ellenség” gyermekeivel
„K. S. V. első osztályt végzett tanulót, mint osztályidegen szülők gyermekét, a Megyei Iskola-bizottság a váci általános gimnáziumból kizárja
1953. június 22.”
Püski Kiadó, Budapest, 2021, 272 oldal