Kultúra

„Csak egy író”

David Fincher Mank című filmje Herman J. Mankiewicz szemén keresztül mutatja be a harmincas évek Hollywoodját, illetve a legendás Aranypolgár elkészültének körülményeit

Bizonyos, hogy David Fincher korunk egyik legtehetségesebb és leg­elismertebb amerikai rendezője, vagyis igazán járna neki az Oscar-díj.

„Csak egy író”
A forgatókönyvírót alakító Gary Oldman nem kisebb emberből űz gúnyt, mint a kor leghatalmasabb sajtómágnásából, akit a filmben Charles Dance játszik
Fotó: Netflix

Két jelölésnél azonban – Benjamin Button különös élete (2008) és A közösségi háló (2010) – eddig nem került közelebb a hőn áhított elismeréshez. (Ez a legkevésbé sem meglepő, az akadémiától sokszor tapasztalhattuk már, hogy nagyszerű rendezőket nem a legjobb filmjeikért díjazott.) Legújabb, Mank című filmje tíz kategóriában versenyez most vasárnap, és minden előrejelzés szerint komoly esélye van, hogy elhódítsa a fontos díjak egyikét.

Hollywood imádja a régi Hol­lywoodot, még akkor is, ha időnként kissé romlott. Nem csoda hát, hogy jól fogadták Fincher filmjét, amely Herman J. Mankiewicz forgatókönyvíró szemén keresztül mutatja be az 1930-as évek Hollywoodját. A történet nem fikció: az alkoholfüggőségtől szenvedő Mankiewicz éppen egy autóbalesetből lábadozik, és már csak két hónapja van, hogy elkészítse az Aranypolgár című film forgatókönyvét a korszak fenegyerekének, Orson Wellesnek.

Mindezt úgy, hogy a szerződésben foglaltak szerint a nevét nem fogják feltüntetni a készítők között. Arra ugyanis nem számít, hogy élete főművét írja meg, ráadásul a film megjelenése elvi kérdéssé is változik, hiszen nem kisebb emberből űz gúnyt, mint a kor leghatalmasabb sajtómágnásából, William Randolph Hearstből, aki értelemszerűen mindent elkövet, hogy ne készüljön el az Aranypolgár.

A Mank metafilm – egy film arról, ahogy egy film ötlete megfogant, és ahogy elkészült. Ez azonban nem az a fajta agytekerő metajelleg, amit például Charlie Kaufmanntól ismerhetünk. Fincher a harmincas évek moziját, a briliáns Orson Welles stílusát mímelve tárja elénk Mankiewicz történetét.

A varázslatos operatőri munka, a jól kimunkált, időnként monumentális díszletek, a pergő vágások, a szinte végig szóló háttérzene, a szellemes és éles párbeszédek dominanciája nagyszerűen kelti azt az érzést, hogy valóban a harmincas évek moziját nézzük. Ha már meta: az időben is ugrálunk visszaemlékezésekkel, amit a film a forgatókönyvi bekezdések kiírásával jelez. Ezzel szintén az Aranypolgárra utal, amely ugyancsak nem követte a lineáris történetmesélés szabályait, ezt a Mank egyik karaktere vicces módon szóvá is teszi Mankiewicznek, miután olvasta a forgatókönyvet.

Első ránézésre azt érezhetnénk, hogy Fincher a harmincas évek Hollywoodja előtt tiszteleg, de hamar kiderül, hogy erről szó sincs. Annak ellenére, hogy bepillantást nyerünk a filmipar színfalai mögé – ahol feltárulnak a hatalmi érdekek és az ezekből következő kicsinyes játszmák meg a pénz ereje –, mégsem vádol vagy démonizál.

Fincher valójában a címszereplőnek, Mankiewicznek állít emléket: az ő alakja az, aki reagál minderre. Méghozzá látványosan: viszolygással, alkohollal, cinizmussal. Mégis szerethető karakter, tisztességes, humoros, művelt és bántóan tehetséges. Csak esendő. „–Ki is volt ez az ember még egyszer? – Csak egy író” – hangzik el a párbeszéd a filmben, ami jól szimbolizálja Mankiewicz tragédiáját.

Itt kell kitérnünk a mindig lenyűgöző Gary Oldmanre, aki élete során már mindent eljátszott, és mindent jól. Cseppet sem lenne meglepetés, ha A legsötétebb óráért nyert Oscar mellé bezsebelné a második, a legjobb férfi főszereplőnek járó díját is. Ezzel szemben Amanda Seyfried jelölése legjobb női mellékszereplőként számomra meglepetés volt, hiszen különösen nagy kihívás elé nem állította őt a film.

Mindazonáltal, hogy a Mank egy szép, jól kivitelezett és a szó szoros értelmében vett tisztességes film, szemmel láthatóan nem a nagyközönségnek szól. Kissé bennfenteskedő, időnként túl „tömény”, amitől nehezen követhetővé válik. Elsősorban azoknak szól, akiket a film nemcsak befogadandó élményként, végleges műként érdekel, hanem úgy is, mint valami, amit létre kell hozni. Az élvezhetőség kedvéért mindenképp érdemes előtte magát az Aranypolgárt is megnézni, amelynek kontextusában sokkal átélhetőbb lesz Mankiewicz története.

Mank (Mank)
Amerikai önéletrajzi dráma, vígjáték, 131 perc, 2020
10/7
Megtekinthető a Netflixen

Kapcsolódó írásaink

Lány a mosoly mögött

ĀAz olykor megrendítő, máskor humoros jelenetekből álló film álmodozás helyett cselekvésre inspirál – Vendégszereplők Csuja Imrétől Oszvald Marikán át Udvaros Dorottyáig