Kultúra
Miről mesélnek az emlékezőfák?
A magyar őstörténet regéinek újraformálására tesz kísérletet a szerző
Bár az írónak, akit nemrég Magyarország Babérkoszorúja-díjjal tüntettek ki, s leginkább az M5 csatornaigazgatójaként és a Hunyadi-sorozat szerzőjeként ismert, vannak más művei is, amelyek megérdemlik a figyelmet. Ilyen alkotás A Csillagösvény lovasai című kötet is, amelyben a szerző a szkíta ősidők hangulatát igyekszik megteremteni.
A könyv Arany János Rege a csodaszarvasról című költeményének részletével indul. Ez a felütés már a legelején emlékezteti az olvasót arra, hogy az ősi mondák fennmaradásának záloga a történetek szóbeli átadása volt, tehát bizonyos legendákat azért ismerhetünk ma is, mert a nép szájhagyomány útján hosszú ideig megőrizte, később pedig írásban is rögzítette azokat.
A gyűjteményben szereplő mondák egy része, mint például a Nimrót-Ménrót királyról szóló rege egyes elemei, vagy a Csodaszarvas üldözését, Hunor és Magor útját felidéző történet ismerős lehet az olvasónak a krónikákból, vagy korábbi mondafeldolgozásokból. De a szerző az előszóban azt is megemlíti, hogy a regemotívumok közt akad, amely csupán görög, római történetírók munkáiból vagy bizánci, szláv krónikákból illeszthető össze egész történetté. A kötetben szereplő finnugor nyelvű néptöredék emlékeit számos mesegyűjtés anyagából merítették. De akadnak benne türk, mongol, kínai, burját, ujgur, sőt kelta mese-és mondamotívumok is.
A kerettörténetet a könyv prológusából ismerheti meg az olvasó. Zente, a fiatal és kíváncsi subás fiú egyik éjjel odalopózik a máglyához, amelyre tömegével dobálnak olyan rovásfákat, amelyek régi regéket őriznek. A pogány időkre emlékeztető rovásírásos feljegyzések zöme akkor semmisült meg, amikor Magyarországon elterjedt a kereszténység, ekkor igyekeztek mindent eltüntetni, ami hátráltatta a lakosság megtérését.
A történetben szereplő Zente, bár keresztény hívő, az „emlékező fák” elpusztítását helyteleníti, ezért meg akarja óvni azokat a darabokat, amelyek még nem váltak a tűz martalékává. Az értékmentésben Johannes atya is részt vesz, akivel elviszik a mondákat Csege apóhoz, akit táltosként tisztelt egykor a puszták népe. A lápban bujkáló öreg elmeséli a rovásfákba rejtett titkokat, amelyeket a fiú egyedül már nem tudna megfejteni.
A mondagyűjtemény egy teremtéstörténettel indul, amely arról szól, hogyan keletkezett a világ egy kilőtt nyílvessző útjának nyomában. De a regékben találkozhatunk hős királyfikkal, büszke harcosokkal, mesés kincsekkel, sziklazúzó óriással, Szélsüvöltővel, a sárkányféreggel és Tamarisszal, a szkíták királynőjével is. A mondákat csokrokba szerkeszti a szerző, amelyek között időnként visszaröpíti az olvasót Csege apó és Zente világába, akik beszélgetéseikkel hol fel- hol pedig levezetik az elmesélt legendákat.
Örvendetes lenne, ha az államalapítás előtti időkből fennmaradt volna egy ilyen részletgazdag gyűjtemény, de sajnos a régi regékkel ugyanaz a helyzet, mint az őstörténetünkkel: csak mozaikdarabkákat ismerünk a múltból, amelyek alapján megpróbálhatunk összerakni egy képet. Bán Mór a hézagokat fantáziájával és mesés elemekkel tölti ki, egészen izgalmas szerkezetű és tartalmú könyvet teremtve ezzel.
A szerző a kötetben leszögezi, hogy nem próbált történelmi tényeket sorba állítani, és „még kevésbé szeretett volna őstörténeti elméletek mellett vagy ellen lándzsát törni”. A Csillagösvény lovasai inkább olyan fikciós könyv, amely megfelelő táptalajt biztosít az olvasó fantáziájának ahhoz, hogy elképzelhesse, milyenek lehettek őseink meséi.
