Alíz és az éberség

A járványhelyzet árnyékában különösen aktuálisak ezek a kérdések, melyeket a Bartók Táncszínházban működő Varidance Company Lewis Carroll regénye nyomán készült Alíz Csodaországban című táncszínházi előadás feszeget. A produkciót szombat délelőtt vetítették a Nemzeti Táncszínház Facebook-oldalán.

Alíz (Dunavecki Éva) üldögél egy terebélyes emelvény tetején, és olvas. De mi az olvasás? Mennyi sok szabály van benne! A betűket, a szavakat, a mondatokat, a sorokat, az oldalakat megjelenítő fekete alakok táncot járnak az idővel, vagyis a Nyúllal (Hernitz Albert), aki folyton óraszámlappal a hátán rohangál. Alíz álmában beesik a kútba, és máris egy varázslatos világban találja magát.

A Bartók Táncszínház honlapján olvasható ismertető szerint az előadás a gyerekeknek szól, de igazán a felnőttek érthetik meg. Arról is írnak, hogy Juhász Levente varázslatos zenéje mennyire erőteljesen inspirálta a táncprodukciót. A legváltozatosabb zenei stílusok jelennek meg a hangtérben szoros egymásutánban, meghökkentő váltásokkal.

Nemritkán egyszerre szólal meg például barokk zenét, swinget és népzenét ötvöző motívum, máskor törzsi zene és bárzene simul össze egy tengerparti látomásban. A hangulatok és képek zenei megjelenítése mellett Juhász Levente dallam- és ritmusvilága a mű szereplőit is előszeretettel jellemzi. A legkarakteresebbre talán a Szívkirálynő flamencotánca sikerült a posztamens tetején. De az Ikrek (Perger Balázs, Végső Zsolt) szvinges-bárzenés duettje is ebbe a sorba illeszkedik.

A mozdulatok, a tánc éppen olyan élvezetes, és ugyanolyan széles spektrumon mozog, mint amilyet a zene kijelöl neki. A magyar néptáncmotívumok, köztük egy botoló mellett látunk standard táncokból, balettből, charlestonból, törzsi táncokból, breaktáncból és flamencóból származó elemeket. Ez a színes és szemet gyönyörködtető elegy egyre inkább egy karakteres, modern, sajátosan varidance-es stílus felé tart.

Az Alízt alakító Dunaveczki Éva koreográfus-rendezőként igyekezett minél izgalmasabban, árnyaltabban, frissebben megformálni a darab minden egyes nőalakját, beleértve a pillangóvá változó Hernyót (Jaklics Liliána), Vigyori macskát (Bánházy Eszter) és a pompázatos erdei gombákat is. Az olyan jelenetekben, ahol több női figura is szerepel, plasztikusan, festményszerű sűrítettséggel látjuk a típusok, minőségek egymáshoz való viszonyát is.

A Nyúl bár folyton szalad, retteg, máskor a mutatókat lesi rémülten, Hernitz Albert bravúros alakításában tartását, férfiasságát, feszességét maradéktalanul megőrzi a figura. Még szabálytalan fintorai is katonásan szögletesek.

Dodó madáron (Széchenyi Krisztián) nem is tudjuk, mit csodáljunk meg legelőször. A színpompás tollas madárjelmezt? A mókás összbenyomást, amelyet a tánc, a mozgás tesz igazán derűssé, kacagtatóvá? Vagy hogy egy ilyen inkább vörös tollú baromfira emlékeztető jelmezben a táncos hogy tud ennyire férfi maradni és közben meg ennyire komikus lenni?

Matyi Ágota jelmezeit az utóbbi évek modernizált történelmi tévésorozataiban látható bőrös-prémes-csipkés viseleti világ, valamint a divatos városi designerruhák könnyed eleganciája ihlette. A szereplőket azonban nem csupán a ruhák öltöztették, hanem a színes fénytechnika is, amelynek köszönhetően például neonos kék-zöld-sárga színben pompázhattak és táncolhattak az erdő legszebb (és a valóságban is létező) mérgező gombái, de a színes lámpák a többi szereplő ruháját is el-elvarázsolták.

A vetítés, a fénytechnika révén a sci-fi filmekből ismert kisebb és nagyobb téridőkapukat is láthatunk, amelyeken Alíz átkel, hogy más síkokban járva barátokat és tapasztalatokat szerezzen, végül pedig visszaérkezzen jelen világunk éberségébe.

A Varidance produkciójában ez a fajta jelenlét, éberség ötvöződik a hatalmas és friss tudásanyaggal, amelyet a zene, a tánc és a látvány révén a nézők eké öntöttek a tehetséges táncosok ezen a márciusi szombat délelőttön.