Kultúra

Munka, imádság, talentumok

Somorjai Ádám bencés szerzetes nemcsak Mindszenty-kutató, de három szentatyának is dolgozott – Szent II. János Pállal lengyelül társalgott

„A mai önérvényesítő világ tele van boldogtalan emberekkel. Én boldognak tudhatom magam, mert szerzetesi hivatásom szerint Isten akaratát kerestem és szolgáltam. Nem kívánkoztam magasabb pozíciókba, elég volt annyi, amennyit rám bíztak. Nem kaptam öt talentumot, de kaptam kettőt, és nem ástam el.” Így zárul Elmer István és Somorjai Ádám bencés szerzetes Három pápa írnoka című beszélgetőkönyve.

Munka, imádság, talentumok
Somorjai Ádám
Fotó: MH

A Napkút Kiadó gondozásában megjelent kötet egy olyan különleges életpályát mutat be, amilyennel zűrösen induló 21. századunkban csak nagy ritkán találkozhatunk. Sokak számára így egy ismeretlen világ tárulhat fel, pláne ha a Vatikánban töltött hosszú esztendők elbeszélésére gondolunk, illetve érdekes lehet a nagyközönség számára egy-egy szerzetesi kolostor életének bemutatása is.

Nem beszélve arról, hogyan, milyen lelki folyamatok során jut el egy huszonéves, életerős, fess fiatalember arra a döntésre, hogy a kemény lemondásokkal járó szerzetességet és mellette az áldozópapságot választja.

Az is kiderül a vékonyka könyvből, hogy Somorjai Árpádnak (mert a keresztségben ezt a nevet kapta, az Ádám a bencések által adott név) apja kívánságára az elhatározás, elhívatás után éveket kellett várni arra, hogy szerzetes, áldozópap lehessen.

Az egyetem elvégzése és felszentelése után azonnal meg is kapta 1980 őszén az első osztályát a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban (itt e sorok írója is tanítványa volt). Ott aztán négy, életre szóló benyomásokat és hatásokat hozó esztendő következett mindkét fél számára.

Ahogy azt Somorjai el is mondja az őt régi barátként kérdező Elmer Istvánnak az elválásról: „Csak álltunk ott, érettségi után az osztályban, nem tudtunk megszólalni.” Jólesik aztán olvasni, hogy amikor 1985-ben Rómába küldi tanulni rendjének főapátja, hiányoznak neki a tanítványai.

Nem mintha terhet jelentene Somorjainak bármiféle tanulás, különös tekintettel a nyelvekre vagy a történelemre, de arra is fény derül, hogy a szerzetes fizikából országos középiskolai versenyt nyert.

A könyvből természetesen megismerhetjük családját és az esztergomi bazilika alatti házat, ahol felnőtt, illetve a nyugdíját úszómesterként kiegészítő mintaiskolai tanár nagyapát, aki a házat építette.

A ferencesek ottani gimnáziumában töltött évek után eljutunk Győrbe, de Lengyelországba is, ahová Somorjai a sikertelen egyetemi felvételi után – pap nagybátyja miatt hiába kapott maximális pontszámot, helyhiányra hivatkozva elutasították – indult el.

Innen, az első két hónapos útról hozta haza azt a testvérnépünk iránti szeretetet, amely végigkísérte életét, és amelyből jócskán átadott mindenkori tanítványainak is.

Mindszenty hercegprímás kiadatlan irataival vatikáni levéltárosként találkozott, s mivel történész, számos publikáció, szakmunka szerzője, illetve a nyolcvanas évek végétől könyvkiadó is, meg is jelentette őket.

Egy időben a meghurcolt bíboros szentté avatási perének relátora, meghatározó közreműködője is volt. E küldetés végeztével tovább kutatta a bíboros életútját, különös tekintettel a Szabadság téri amerikai nagykövetségen töltött tizenöt esztendejére.

Kitér a könyv arra is, hogy Somorjai három szentatyának – Szent II. János Pálnak (akivel lengyelül társalgott), XVI. Benedeknek és Ferenc pápának – is dolgozott, és ha az egyház fejéhez magyar küldöttség érkezett, szerepe volt a találkozó előkészítésében, illetve lebonyolításában is.

Jelenleg nyugdíjasként él Pannonhalmán, és tovább dolgozik könyvein, publikációin. Számtalan talentumát tehát jól kamatoztatta, bencésként egész életében imádkozott és dolgozott. Ezt teszi majd hetvenesztendősen a mai napig is.

Kapcsolódó írásaink

Egy kis kolostor ezer éve

ĀSomorjai Ádám történész-szerzetes: A teljes levéltár leégett 1341-ben, ezért még az apátok neveit sem ismerjük a 12. századból, a fennmaradt oklevelek elolvasása pedig nehéz feladat