Kultúra

Alfons Mucha magyar tanítványa

Időutazás szabadtéren: Faragó Géza plakátjainak kiállítása a Várkert Bazár teraszán a 20. század elejére röpít vissza, a művészien megkomponált és festett reklámok korába

Ezekben a kiállítások szempontjából is ínséges, karanténos időkben azért mégis csak rábukkanhat az érdeklődő olyan gyöngyszemekre, mint a Faragó Géza plakátművészete a századelőn című válogatás a Várkert Bazár déli panorámateraszán. A 20. század eleji magyar plakát egyik legkiemelkedőbb alkotója Alfons Mucha mellett is dolgozott Párizsban.

Alfons Mucha magyar tanítványa
Az Angol Parkban (mai Városliget) rendezett karnevált hirdető Harlequin Faragó egyik leghíresebb figurája
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Az Országos Széchényi Könyvtár Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtára olyan kincseket is rejt, mint Faragó Géza huszonöt, a Várkert Bazárban most kinagyítva látható litografált, tehát kőnyomatos, színes plakátja. Magyarországon az első művészi plakátot a hagyomány szerint Benczúr Gyula készítette el még 1885-ben, az Országos Általános Kiállítást, azon belül saját műveit is hirdetve. Ha valaki kicsit is ismeri ezt a 19. század végén induló műfajt, rögtön megállapíthatja, hogy Faragó kivitelezésben és invencióban, ötletességben egy cseppet sem maradt el párizsi mestereitől.

Ugyanis a polgári családba születő és már gimnáziumi évei alatt külön rajztanárhoz járó Faragó Géza 1897-ben Párizs felé vette az irányt. A fény és a művészetek fővárosában pedig három jelentős iskolát is látogatott, miközben textiltervezésből, illetve mecénások adományaiból tartotta fenn magát, fizette tandíját. Két évig dolgozik a műfaj egyik meghatározó mestere, a cseh Alfons Mucha mellett, aki Párizsban jutott a legmagasabbra.

Műveit gyűjtők szedték össze a kiragasztás után, és plakátjait kiállították Amerikában is. Faragó saját műhelye ugyan betegsége miatt megszűnik, viszont tárt karokkal várja Budapest, az új, hatalmasat fejlődő világváros, ahol igencsak nagy szükség van tudására, tehetségére. 1903-ban már itthon van „teljes fegyverzetben”, tudva mindazt, amit a műfajról Bécsben és Párizsban meg lehet tanulni.

Faragó mindemellett még remek karikaturista is: a Borsszem Jankó, a Pesti Figaro és a Színház és Divat állandó rajzolója. De festett a szolnoki és a kecskeméti művésztelepeken, az új évszázad tízes éveiben már díszleteket és jelmezeket is tervezett színházaknak, illetve orfeumok revüinek. A műfaj még Párizsból ismerős neki, szereti is a buja pesti éjszakát, amelynek Ady mellett egyik központi alakja.

A revüket aztán idővel filmre is veszik, Faragó pedig ebben is otthon van. A nagy német filmgyár, az UFA által forgatott, Magyarországot bemutató Magyar rapszódia című filmnek ő a tanácsadója. Ekkor már Berlinben él, ahonnan 1928-ban hazafelé tartva betegszik meg, és meg is hal ötvenegy esztendősen.

De művei, különösen a plakátok velünk vannak, sokat közülük nagyon is jól ismerhetünk. Például a Törley pezsgőnek azt a reklámját, amelynek központi alakja a széktámlára könyöklő, enerváltnak tűnő aranyifjú. Aki hanyagul cigarettázik, miközben kesztyűje és egy át nem adott, hervadó rózsa hever előtte az asztalon. Faragó első rangú jellem- és lélekábrázoló, ezt tetten érhetjük a lipiki gyógyvíz plakátján is: egy gesztenyebarna hajú, kalapos, elegáns, de baljában botot tartó hölgy jól láthatóan sokat remél az éppen felhörpinteni szándékozott pohár tartalmától. A Fővárosi Orfeum operettjének, a Nakirinek nyomtatványán a japán paraván előtt ücsörgő keleties hölgyet a túloldalról figyeli a szándékoltan szatírnak tűnő férfialak.

A huszonöt kiállított munka közt vannak olyanok is, amelyek egyszerűen csak a női szépséggel szándékoznak hatást elérni. A Népszínház 1904-ben játszott, Az ezüstpapucs című darabjának nőalakja láttán például mestere, Alfons Mucha is elégedetten csettintene. Vagy ott van a Tungsram ½ wattos égőjének reklámján ábrázolt nagy kalapos, sötét ruhás gyönyörű dáma a macskájával. Ha nem lenne rajta a hirdetni kívánt tárgy és a felirat, azt is mondhatnánk, a műalkotás önmagában is megállja helyét. (Ezzel pedig nem is járnánk messze az igazságtól, mert Faragó egyik korábbi festményét használta fel ehhez a plakáthoz.)

Persze vannak kevésbé emelkedett, célratörő falragaszok is a Várkert Bazár-beli válogatásban.

A húsleveséről is ismert színész, Újházi Ede szivarcsutkás figurája Gottschlig Ágoston császári és királyi udvari szállító „valódi brazíliai rumját” hirdeti (amelyet valójában Kőbányán, a Martinovics tér 9-es szám alatt állított elő az élelmes udvari szállító). Láthatjuk a Győrben, a Benes testvérek által gyártott Salan fertőtlenítőt, a szövege szerint minden betegségtől megóvó és gyógyító másfél pengős csodaszer ajánlóját is 1928-ból. Faragó ezeket az elképesztő tulajdonságokat egy keleti ruhába öltözött alakkal jeleníti meg, aki pompás karaterúgással távolít el a plakát teréből egy, a konkurencia hasonló szereivel megrakott asztalt.

Ha pedig magára a művészre lennénk kíváncsiak, akkor keressük meg a Tőzsdepalotában működő Upor mulatóban 1908. január 25-én előadott Tingli-Tangli című darab plakátját: ezen a pipaszárlábú, hatalmas orrú, és legalább akkora bajuszú mestert is láthatjuk, amint egy gyönyörű hölgyeményt szorongat tánc közben. A Mesél az utca címet viselő tárlaton június 30-ig a járvány ellenére is találkozhatunk vele és figuráival.

Kapcsolódó írásaink