Kultúra

Túra Lavinia Fontanától a kortárs női művészekig

Egy amerikai múzeum tereiben tehettünk virtuális sétát – Anatómiát nem tanulhattaka reneszánsz idején a nők, a többségük ezért inkább portréfestő lett

Az American Corner Pécs közösségi oldalán Pusztai Tünde művészettörténész virtuális múzeumi túrákra invitálja az Egyesült Államokban kiállított képzőművészeti, néprajzi  alkotások, művészek portréi és egyéb relikviák iránt érdeklődőket. A legutóbbi alkalommal a Washington DC-ben, a Fehér Ház közelében található Nők a Képzőművészetben Nemzeti Múzeum (NMWA) volt a közös túra célpontja.

Túra Lavinia Fontanától a kortárs női művészekig
Clara Peeters csendéletei nyűgözték le először a gyűjtőket
Fotó: Wikipedia

Az 1987 decemberében megnyílt Nők a Képzőművészetben Nemzeti Múzeumban (NMWA) mintegy ezer, művészettel foglalkozó nő közel 4500 alkotása található.

A magán–nonprofit múzeum alapítói: Wilhelmina Cole Holladay és Wallace Holladay. Már az ötvenes években elkezdték gyűjteni azokat az alkotásokat, amelyek később az állandó kiállítás alapdarabjai közé kerültek, de a gondolat, hogy létrehozzanak egy múzeumot, ahol csak nők alkotásai tekinthetők meg, a hatvanas években fogalmazódott meg bennük. Európában jártak, és elbűvölték őket Clara Peeters csendéletei.

A művészettörténész feleség kutatni kezdett a festőnő életrajza és további képei után, de nem talált semmit. Ez volt az az időszak, amikor a társadalomtudósok világszerte először fogalmazták meg, hogy a nők alulreprezentáltak a művészettörténetben. Holladay-ék a nyolcvanas évek elején vásárolták meg azt az épületet, amelyet átalakítottak a gyűjteményük számára.

Pusztai Tünde beszélgetőtársa a mostani túra során Mörk Leonóra író, újságíró volt, aki németalföldi festőnők életútjáról ír életrajzi kötetet.

Bár a gyűjteményben nem csupán festmények, hanem előadóművészek és írók, költők relikviái, alkotásai is megtalálhatók, ezúttal szűk keresztmetszetben, századról századra haladva csupán a festőkkel és a beszélgetőtársak számára különösen kedves németalföldi festőnőkkel foglalkozott a virtuális tárlatlátogatás, de azért a rokokó budoárok titkainak tudója, Élisabeth Louise Vigée Le Brun nem maradhatott ki a sorból.

A tárlat legkorábbi alkotója Lavinia Fontana, akinek önarcképe 1577-ből származik. Apja tanította festeni, férje is támogatta ambícióit, így bár tizenegy gyermeket hozott a világra, egész életében festhetett. Mert, mint Mörk Leonóra is hangsúlyozta, hosszú évszázadokon át azon múlt, hogy egy nő kaphatott-e megfelelő művészeti oktatást, hogy az apja tanította vagy taníttatta-e. Hogy férjes asszonyként is festett-e, az pedig a férjén múlt. Lavinia nemzetközi elismertségre tett szert, a pápai udvarba is meghívták mint neves portréfestőt.

Sofonisba Anguissola is portréfestőként aratott sikert, méghozzá Erzsébet spanyol királynő udvarában. A királynő előkelő vőlegényt szerzett neki, és kiházasította. Azért lettek portréfestők a tehetséges képzőművésznők, mert anatómiát nem tanulhattak, ugyanis nem bámulhattak meztelen testeket, mivel az erkölcstelennek számított.

Azt még ma is kevesen tudják, hogy a tizenhetedik századi Németalföldön rengeteg női festő volt. Nagyon nagy volt a kereslet a különféle jeleneteket ábrázoló képekre, így a festők specializálódtak. Voltak, akik csak családi jeleneteket festettek, mások csak zenélő-mulatozó társaságokat.

A beszélgetőtársak egyik kedvence, Judith Leyster a saját férjét is odafestette a vidám társaság tagjai közé. Leyster festőiskolájában tanítványokat fogadott, egy ízben be is perelte a konkurens mestert, mert hozzá, mivel férfi volt, többen jártak. Miután férjhez ment, festőkarrierje lezárult.

Rachel Ruysnak különleges festősors jutott, mivel apja orvos volt és botanikus. Festeni is tanulhatott, és a természet titkaiból is többet tudhatott meg, mint más festőlány. Apja, Dr.  Fredrik Ruys ma már nem ismert eljárással feltöltötte a halott csecsemőket, felöltöztette, és múzeumában csinosan elrendezte őket. Nagy Péter cár Amszterdamban látta a gyűjteményt, és számos darabját megvásárolta.

A már említett Clara Peeters több virágcsendélete is a múzeum tulajdonát képezi, amiképp Angelica Kauffmann képei is. Ő volt, aki megörökítette a fiatal Goethét, és a német költő több művéhez, így az Egmonthoz és az Iphigeniához készített illusztrációt.

Anna Klumpke, aki múzeumi túránkon már a tizenkilencedik századot reprezentálja, egészen másképp élt, mint festőtársnői. Férfiruhát hordott és rövid hajat, tájképeket, mezeimunka-jeleneteket is festett, nem csak portrékat. A huszadik századi női festők listája már igen hosszú lenne, és már nemcsak apja nevelte festőnők alkotásait láthatjuk, hanem olyanokét is, akiket a barátaik biztattak-támogattak a sikeres alkotó élet útján.

Kapcsolódó írásaink