Kultúra

A nagy finálé

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában a kivitelezés befejező szakaszában, az acélhengerben „ereklyéket” helyeztek el – idén karácsony előtt nyílhat meg az épület

Újabb mérföldkő, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa és Batta András, az intézmény igazgatója pénteken időkapszulát helyezett el a decemberben megnyíló ház középpontjában.

A nagy finálé
Baán László és Batta András szerint fontos a zenei hagyományaink bemutatása
Fotó: MH/Papajcsik Péter

„Nagyszerűen haladnak a szakipari munkák, most már biztosnak tekinthető, hogy a Magyar Zene Háza karácsony előtt megnyílhat a nagyközönség számára, ajándékként az országnak, a mostani és következő generációknak” – jelentette be pénteken Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa a kivitelezés befejező szakaszához érkezett épületben. Ennek alkalmából a hagyományoknak megfelelően Batta András igazgatóval együtt időkapszulát helyezett el a ház nyolcvan méter átmérőjű, egyedi kialakítású tetőszerkezetének origója alá, amely egyben a hanghullám ihlette padlóburkolati díszítés kezdőpontja is. Amint azt a miniszteri biztos hangsúlyozta, ez a kedves és ünnepi alkalom az épülés időszakának megörökítése a jövő számára.

Baán László lapunknak azt is elmondta, minden ilyen időkapszula üzenet a jövő felé, ugyanakkor reméli, a ház esetében nem lesz ok és indok, ami miatt előkerülne. „Nem várjuk, hogy megtalálják, olyan minőségű és tartalmú épületet hozunk létre, ami örök időkre szolgál” – emelte ki a Magyar Hírlapnak. Azt is megjegyezte, amikor a Szépművészeti Múzeumban rekonstruálták a Román Csarnokot, rábukkantak egy időkapszulaként szolgáló üvegcsére 1906-ból, benne a munkások névsorával és egy rövid üzenettel.

Azt, hogy a Magyar Zene Házába betonozott acélhengerben milyen „ereklyéket” helyeztek el, Batta András zenetörténész, az intézmény igazgatója ismertette. Mint mondta, a kapszulában megtalálható az épület teljes dokumentációja a pályáztatástól az alaprajzokig, a kivitelezésről szóló, naplószerű híradások és sajtómegjelenések, de például az építők gyermekeinek és unokáinak fényképei is, ezzel is jelezve, hogy a ház a jövőnek épül. Kiemelte, egy adathordozó is az időkapszula része, amelyre a magyar zene történetének komplexitását tükröző huszonöt dal került fel.

A Magyar Hírlap kérdésére úgy fogalmazott, a válogatást, amellyel igyekeztek keresztmetszetet adni arról, mit is jelent a magyar zene, valamilyen formában közkinccsé fogják tenni. Elmondta, a merítésben megtalálható például a Vietorisz-kódexből származó gregorián, gyermekdal, erdélyi népzene, a János vitéz daljáték részlete, illetve a rock és pop hőskorának legemblematikusabb számai az Illéstől Presser Gáboron át Ákosig és a Kispál és a Borzig. A nagy előadóművészek sem maradhattak ki, Liszt Cziffra György, Bartók 1. zongoraversenye pedig Kocsis Zoltán interpretációjában hallható.

Lapunknak Batta András emellett azt is kifejtette, maga a ház is valójában egy időkapszula. „A lenti kiállítótérben az állandó tárlatban a zene eredetét keresve visszamegyünk a múltba egészen az őskorig, a földszint a jelen tere, az élő zenéé, a koncerteké, hangversenyeké, és mindaz, ami feljebb van, a fiatalok, a jövő felé fordul a zenepedagógiai foglalkozásokkal és egyéb programokkal” – magyarázta.

Azt is hozzátette, a Magyar Zene Háza kivitelezése a nagy finálénál jár: most zajlik a „lélek megalkotása”, a koncerttermek és a kiállítóterek kialakítása, azután következik majd a „finomhangolás”, hogy december végén valóban rendkívüli tartalommal és formával várhassák a látogatókat.

Baán László emlékeztetett arra, az épület zsenialitását nem csak mi vettük észre, hiszen azt az év első napjaiban a CNN és a World Architecture Community is 2021 legjobban várt épületei közé választotta. Ezzel kapcsolatban a Magyar Hírlapnak azt is megjegyezte, szerinte a ház a japán sztárépítész, Sou Fujimoto életművének talán legjobb darabja lesz. „Kifejezetten ide álmodta, inspirálta a tér, a park, ahol hagyomány a kultúra és a zöldfelület együttélése, fontosnak tartotta kifejezni az épített és a természeti környezet párbeszédét” – húzta alá lapunknak.

Baán László és Batta András egyaránt hangsúlyozta: a Magyar Zene Háza egyfajta zenei beavató intézményként a gazdag magyar zenei hagyományt viszi közelebb a látogatókhoz, a világon egyedülálló tartalomkínálattal, a 21. századi technikán alapuló interaktív állandó és időszaki kiállításokkal, műhelyekkel és koncertekkel.