Kultúra

Babe, a kismalac másik élete

Morális kérdéseket is feszeget Viktor Koszakovszkij különleges dokumentumfilmje, amely némiképp prekoncepciózus

Viktor Koszakovszkij Gunda című dokumentumfilmje, amely sikert aratott a 2019-es Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Encounter programjában, egy anyakoca, Gunda és kismalacainak hétköznapjait tárja elénk különleges formai megoldásokkal. Ha működnének a mozik, az alkotást a következő hetekben mutatták volna be hazánkban, ám a Budapesti Távmozi (Film.artmozi.hu) felületén holnap és vasárnap este műsorra tűzik.

Babe, a kismalac másik élete
Gunda és kicsinyei történetében egyetlen szó sem hangzik el
Fotó: Mozinet

Az orosz rendező filmjének egyik nagy erénye ugyanaz, ami a hátulütője: a városi közösségi művészet és a vallásos, meditatív, gyakorlatias művészet határán áll. Fekete-fehér filmet látunk, amelyben egyetlen szó sem hangzik el, narrációként sem, ember sem szerepel benne, csak a film végén sokatmondóak a nyikorgó, pöfögő, tolató teherautó fémlécei, amivel a vágóhídra viszik az állatokat.

Koszakovszkij felvetése az állatok tenyésztésével és fogyasztásával kapcsolatban városi-közösségi jellegű felvetés, nem elég alapos, körültekintő, inkább ideákon alapul, mint tapasztalaton, és talán emiatt prekoncepciózus némiképp. Már az elején tudja a néző, hogy bűntudatot akarnak kelteni benne, és nem hagyják, hogy szabadon azt gondoljon, amit akar.

A film meditatív jellege, amelyben az alkotó személyisége, egyénisége háttérben marad, fekete-fehérsége, a tanya ember nélküli, monoton, természetes zajai és képi világa, ingerszegénysége elősegíti, hogy feltörjenek a nézőből saját érzelmei, emlékei, gondolatai, egészen kisgyermekkorától, amikor megértette, az állatnak meg kell halnia ahhoz, hogy ő húst ehessen. Felteszi magának a kérdést: akkor és később mit kezdett ezzel a tudással? Hogyan magyarázták el neki a felnőttek, miért történik ez?

Koszakovszkij kamerája portrészerűen is ábrázolja a filmben szereplő állatokat, megmutatja, milyen kedves, értelmes, nemes arca lehet a tehénnek, a bikának, a disznónak, a kismalacnak.

Ezeket a képsorokat könnyen a szívébe zárhatja a néző, ahogy azt az idilli, még a töretlen harmónia világát idéző képet is, amikor a kismalac kunkori, növényi hajtást idéző farkán át hajnali, kora reggeli fényeket láttat a kamera. Még minden jó, még ártatlanok vagyunk. Ellenpontként ugyanakkor a tehéntelep Holstein-fríz fajtájú tehenei és bikái pontosan reprezentálják a nagyüzemi állattartást.

Az Oscar-díjas Joaquin Phoenix producersége sokjelentésű szimbólumként áll a stáblistán. Talán azt is üzenheti a nézőnek, hogy amit a természetben vagy a másikban megölünk, azt magunkban is pusztítjuk, és jobb lenne szebb, gyengédebb, kevésbé véres jövőt írnunk.

Gunda
Norvég–amerikai dokumentumfilm, 93 perc, 2020.
R.: Viktor Koszakovszkij
10/8
 

Kapcsolódó írásaink

A rebellis velencei képei

ĀA sötét kulisszák közt a narrátor, Helena Bonham-Carter feleleveníti az 1575-ös évet, amikor elkezdődött az a pestisjárvány, amelyben két év alatt ötvenezer velencei halt meg