Kultúra

Közösségi modellre váltanának Szombathelyen

Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ

A kormány a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban olyan közösségi szemléletű modell bevezetését szorgalmazza kísérleti jelleggel, amely az épület működtetésébe is bevonná azokat a kulturális egyesületeket és művészeti csoportokat, amelyek eddig az épületet bérlőként használták – mondta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára tegnap a Szombathelyen tartott sajtótájékoztatón.

Az intézmény működtetését év elején vette át az állam. A költségvetésből hatszázmillió forintot különítettek el, amelynek egyik feléből pótolhatják a hatezer négyzetméternyi terület elmaradt karbantartását, a másik részből pedig az épületben folyó kulturális tevékenységek körülményeit szeretnék javítani – számolt be a részletekről Fekete Péter.

Kapcsolódó írásaink