Kultúra

Kossuth Lajos sógora és a magyar Robinson

Hol sírjaink domborulnak. Jetting Károly az egész világot bejárta, igaz, nem önszántából tette ezt

A pozsonyi Szent András-temető neves magyar halottait bemutató sorozatunk negyedik részében viharos vizekre evezünk Jetting Károllyal, illetve Kossuth sógora, Meszlényi Jenő ezredes történetét is megismerhetjük.

Kossuth Lajos sógora és a magyar Robinson
A még Amerikát is megjárt magyar világjáró sírja Pozsonyban található
Fotó: MH/A szerző felvétele

A pozsonyi Szent András-temető jeles halottja a „magyar Robinson”, Jetting Károly, aki hajótöréseinek számában még felül is múlja neves elődjét. Jetting 1730. szeptember 13-án született egy pozsonyi lakatosmester gyermekeként, s végezte el majdnem a gimnáziumot ugyanott. Csakhogy atyja halála után, anyagi okok miatt anyjával együtt Bécsbe költöztek annak roko­naihoz. Itt az ifjú Jetting egy ügyvéd írnoka lett, majd nehezen viselvén a kötöttségeket, konfliktu­sokba keveredett. Végül anyjával együtt a német fejedelemségekbe tartva elhagyták Bécs városát, és útközben megismerkedtek egy angol bankárral. A bankár komornyikjává tette Jettinget, míg anyja kulcsárnői feladatokat kapott tőle. Így jutottak ki Londonba, ahol Jetting Károly a bankár révén egy szenegáli gyarmati álláshoz jutott 42 évesen. A hajó 1772. október 26-án indult vele állomáshelyére, ahová egy vihar miatt soha sem érkezett meg. Zátonyra futottak Afrika keleti partjainál, egy szigeten. Itt a marokkói szultán alattvalói kirabolták a hajót, Jetting a kapitánnyal és az emberek maradékával egy tutajon menekült, de megint csak zátonyra futottak. Végül egy rabszolgakereskedő kezébe került a kis csapat, és annak rendje és módja szerint el is adták őket rabszolgának, ám a marokkói angol konzul kiszabadította a még életben lévőket.

Jetting 1773. december 11-én kötött ki Londonban, sorsa a király, III. György érdeklődését is felkeltette. Ő nevezte ki Marseille kikötőjébe konzulnak, de odautaztában megint csak jött a vihar, a hajó Tunisz partjaihoz sodródva kalózok kezébe került, Jetting Károly pedig ismét a rabszolgapiacra, ahol egy Szelim nevezetű tehetős ember vette meg. Egy tengeri út során jól úszó főhősünk kimentette a vízből urát, aki hálából felszabadította, és pénzt is adott neki bőven a hazaútra, ami viszont nem tetszett Szelim fiának, aki társaival együtt kirabolta. A szerencsétlen Jettinget ráadásul eladta gályarabnak muszlim kalózoknak, akik rövidesen egy máltai zászló alatt hajózó vitorlásra támadtak, amely azonban rommá lőtte a kalózok bárkáját. Jetting közben az evezősöket lázította fel, de a kalózhajó elsüllyedt, hősünk pedig végül egy lakatlan szigetre kevere­dett. Itt kilenc hónapig jórészt kókusz­dión élt, ám aztán társakra lelt, mégpedig olyasformán, mint az igazi Robinson. Az akkori szokások szerint egy hajó, függelemsértés miatt embereket tett ki a szigetre, akikkel együtt végül egy Santo Domingóba tartó hajóra került, s így megjárta Amerikát is. Londonba visszajutva értesült róla, hogy ötezer fontot örökölt a bankár után, a pénz és a menyasszonya pedig, az anyjával együtt, már Pozsonyban várja.

Így került már tehetős emberként vissza Pozsonyba, és élt az egykori koronázóváros megbecsült polgára­ként 1790-ig. A jó pozsonyiak pedig hittek is neki, meg nem is, de amikor a halála után hét esztendővel megjelentek kalandjai Der ungarische Robinson, oder Schicksale und wunderbare Abendteuer Karl Jettings, eines geborenen Ungars (A magyar Robinson, avagy Jetting Károly, egy született magyar sorsa és csodálatos kalandjai) címen, talán komolyan is vették a nagy mesélőkedvű férfiút. Az Augusztus 29-e utcára néző és sajnos pusztuló, homokkőből faragott neogótikus síremlékét 1844-ben állíttatta fel a városi tanács, közköltségen. Tőle alig száz méterre pihen Meszlényi Jenő ezredes, Kossuth sógora, aki ott volt főtisztként Komárom első, 1849 januárjától áprilisig tartó ostromában, és Aradon ítélték halálra. Meszlényi Jenő ezredes sírkövét 1900-ban a temető falába építették, ezért aztán ne is keressük, valószínűleg „újrahasznosították”. Viszont egy kis, földbe süllyesztett kőtábla azért jelzi a helyet, ahol az 1814. október 10-én, a bakonyi Kisdémpusztán született honvédezredes nyugszik. A gimnázium után választotta a katonai pályát, és 1832-ben hadapród volt a 32. gyalogezredben. Két év múlva már a nemesi testőrségnél szolgált, majd 1838-tól a 12. határőrezred főhadnagya volt. Ebben a beosztásban lépett ki a császári és királyi seregből 1848. július 31-én, és ősszel már Perczel Mór tábornok alatt őrnagyként küzdött Jellasics ellen. Október elsejével alezredes lett, és kinevezték Komárom térparancsnokának. Nem vállalta az erődrendszer főparancsnoki beosztását, helyette az aradi vértanú, Török Ignác kapta meg azt, őt pedig ezredessé léptették elő, és maradt a beosztásában. Így harcolta végig a januártól áprilisig tartó első ostromot, majd május végén az Országos Főhadparancsnokságra vezényelték, ahol az Aradon aztán kivégzőosztag elé állított Kiss Ernő helyettese lett, és a tisztek személyi ügyeivel foglalkozott.

Aradon, 1849. november 5-én kapta meg halálos ítéletét, amit később 18 év várfogságra változtattak. Végül 1850. június 14-én szabadulhatott, mert nem a hadsereg tagjaként állt a kormány szolgálatába. A bakonyi családi birokra tért vissza gazdálkodni, majd 1890-ben költözött Pozsonyba, ahol tíz esztendőt élt még megbecsült polgárként.

Kapcsolódó írásaink