Mágikus világlátás

– A Tizenhárom bűvös tükörben szereplő mesék lassan csiszolódtak, először folytatásokban jelentek meg a Magyar Naplóban. Hogyan születnek a mesék?

– Az első könyvem, az Égforgató csodagyűrű megjelenése után azt éreztem, amit tudtam, elmondtam. Nyitott maradtam mégis, lezáratlan. Más műfajok között kezdtem járni, mintegy garabonciásként, tanulgatva magamat, eltávolodva a meséktől, odabent mégis a közelükben maradva. Sejtettem, hogy egyszer vissza fogok térni hozzájuk. Leginkább felszabadítható időre van szükségem, hiszen az agy készenlétben van, folyamatosan vázlatokat készít öntudatlanul. Aztán egyszer csak veszek egy nagy levegőt, lesöprök az asztalomról mindent, helyet készítek, és belekezdek. Egy szál mesét sosem írok, akkor fogok munkába, amikor a kötet szerkezete kialakult már a fejemben. De akkor belekezdek, és végigírom, ha évekig tart, akkor is. Sokáig, nagyon sokáig gömbölygetem, formázom az anyagot, amire végre kiadom a kezemből.

– Személyes történetekből indul ki?

– Ha egy kalandvágyó esőcseppről írok, akkor is magamról írok egy kicsit. Mindennek van személyes gyökere, de ha megmaradnék ennél a szintnél, azt naplónak hívnám, azzal nem lépnék ki a köztérre. Ha viszont bármelyik hősöm lehet az olvasó is, ha vele is megtörténhet, akkor már izgalmas a feladat. Onnantól érdekel, hiszen túlléphetek a saját életem korlátain. Ehhez el kell rugaszkodnom a történeti hűségtől, de az nem baj, hiszen ami még nem történt meg velem, az is megtörténhet egyszer. Gátlástalanul használom saját magamat, az emlékeimet, az álmaimat, a fantáziáimat – aztán legfeljebb eldugom az anyukám elől a kéziratot. A gyerekkorból igyekeztem kiszabadulni, mert minél hamarabb kezembe akartam venni az életemet, de a gyerekszem mágikus világlátását próbáltam megőrizni: ha nyitottak tudunk maradni, ha a márványerezetű fürdőszobacsempében meglátjuk a mackóarcot, a kavicsban a manót, akkor a meséknek jó kikötői lehetünk még. Ha a fürdőszobacsempéről csak az jut eszembe, hogy lassan vízkőoldót kellene vásárolni, akkor már nagyobb a baj. Akkor már kemény a burok körülöttünk, bár ha készen állunk a változásra, akkor ezeket a burkokat fel tudjuk törni.

– Mit kaphatnak a felnőtt olvasók a meséktől?

– Ahová nézek, bajt látok, kevés a rendezett élet. Elhanyagoljuk a belső kertünket, odahányunk mindent, amellyel nem tudunk mit kezdeni, aztán, amikor már térdig ér a szemét, elhal alatta a fű, leterítjük az egészet egy ipari méretű nejlonnal, rászórunk pár marék fűmagot, és várjuk a csodát. Ez így nem megy. Először ki kell tisztítani a területet, kezdeni kell valamit a földből kiálló, berozsdásodott sérelmekkel, rossz emlékekkel, fel kell tölteni talajjal az egészet – és nem lefedni a bajt, mert akkor csak elrothad minden –, öntözni, fénnyel etetni, és akkor majd láss csodát: előbb-utóbb megjelennek újra az életképes, pici fűszálak. Hogy mit kaphat az olvasó az én meséimtől? Az elsősorban tőle függ. Én csak azt tudom, hogy megpróbáltam némi fűmagot és egy kis termőföldet elrejteni az oldalak között.

– Mindenkiben lakozik egy királylány vagy királyfi?

– Persze, jelképesen. A legmagasabb minőségünket képviselik, amit elérhetünk, az arany fokozatunkat. A hozzájuk vezető út rögös és próbákkal teli, mert a legjobb szövetségesünk, de a legkeményebb ellenfelünk, hátráltatónk is mi magunk vagyunk. Azt hiszem, a legigazabb küzdésünk magunk felé vezet.

– Hogyan reagált a szakma minderre? És a közönség?

– Szerencse kíséri a könyv útját: az áldatlan helyzet és a korlátozások ellenére is – a kötetbemutatók jelentős része elmaradt – megtalálja az olvasóit. Már a második kiadásnál tart. Karácsony előtt pedig a Magyar Napló Kiadótól átvehettem Az év legsikeresebb szerzője díjat is, aminél szebb ajándékot nem is kívánhattam volna.

– Hogyan választott illusztrátort a kötethez?

– Békés Rozi grafikusművész álomszerű képi világát meglátva éreztem azt, hogy nála jó kezekben lennének a meséim. Az első pillanatban tudtam, azt szeretném, hogy ő legyen az alkotótársam ezen az úton. Szerencsére elfogadta
a felkérésemet.

– Készül újabb könyv?

– Ha lesz újra mondanivalóm a mesék nyelvén, biztosan fog, de nem siettetem. Jelenleg prózákat írok, az új kötetembe, a Salome ezüsttálcájába. Most annak teremtettem helyet az asztalomon. A meséimmel is bőven lesz még dolgom, nem szabad magukra hagynom őket. Ha megjelenik a második kiadás, ahogy a helyzet megengedi, újra felhúzom a hétmérföldes csizmámat, és megyek, amerre hívnak, szerte az országban, sőt a határon túlra is.