Kultúra
Gergely Réka Kire-cuzukijától az óbudai remete Tenk Lászlóig
A Műcsarnok virtuálisan bejárható, Egy időben–Stúdiólátogatások címet viselő tárlatán kilenc kortárs művész munkáiból látható válogatás – Párbeszédben a képek és az alkotók

A koncepció szerint a kiállításra látogató egy-egy teremben pillanatképet kap az adott alkotó aktuális tevékenységéből, illetve a termeken áthaladva a kortárs magyar képzőművészetről is. Az „egy művész – egy terem – egy kurátor” elképzelés nem új, de kiválóan alkalmas a Műcsarnok tizenkét részre tagolódó terének művekkel való megtöltésére.
Az elmúlt években összesen harmincöt alkotó mutatkozhatott be így a sorozatban, amely általánosságban a pályájuk derekán járó művészek tevékenységébe ad bepillantás. Ez jórészt a jelen tárlat kapcsán is megvalósul, kivéve talán Gergely Réka és Tenk László munkáinak bemutatását – de erről majd később. Nem mellesleg azzal, hogy a kiválasztott alkotók és műveik egymás mellé kerültek, valamiféle párbeszéd is megindult közöttük. Kiléptek egy időre a műterem magányából, amit jobb esetben csak a barátok, a szakmabeliek és a gyűjtők látogatnak. Mindemellett a most kiállító kilenc művész között is van olyan, aki a tárlat ismertetőjének finom megfogalmazását használva, eddig kívül esett a látogatók érdeklődésén.
Persze nem csak a kiállítások közönségének érdeklődése határozza meg egy-egy képzőművész pályafutását. Jelen világunkban ez egy rendkívül összetett, többtényezős folyamat, amelynek jelentős része az önmenedzselés. Ebben a legfiatalabb kiállító, az 1988-as születésű Gergely Réka szobrász bizony meglehetősen otthonosan mozog. Szobrász szakon végezte el a Képzőművészeti Egyetemet 2013-ban, de már 2008-tól rendszeresen kiállít, valamint látogatja a művésztelepeket, szimpóziumokat. Tagja több képzőművészeti társaságnak, birtokosa különféle díjaknak. Sőt a szobrászati doktorátus DLA fokozatát is megszerezte már Pécsett.
Meditatív munkáira kezdetektől fogva a letisztult formák és a természetes anyagok összhangja jellemző. A tárlatra Kondor-Szilágyi Mária olyan műveit hozta el, amelyek tükrözik, hogy otthonosan mozog a japán kultúrában. Alkotásai azonban nem „japonizmusok”, saját, jól elkülöníthető, tiszta és szabályos világot alakított ki, és várhatóan ragaszkodik ehhez további munkássága során is.
Egészen más a kiindulási alapja a tárlat doyenjének, a modern plein-air festészet hazájában, Nagybányán 1943-ban született Tenk Lászlónak. Tenket még Kmetty János és Bernáth Aurél tanította a Képzőművészetin 1961 és 1966 között, hogy aztán a debreceni és nyíregyházi művésztelepek után 1975-ben Budapestre, ezen belül is Óbudára, annak is dombos részére költözzön. Innen, többgenerációs családi házának boldog magányából rálát a városra, és észreveszi annak szépségeit is.
Tenk ízig-vérig festő, nála nincs mismásolás, manír, számítógép. Csak a vászon, az ecset és az olajfesték szentháromsága van, és úgy tűnik ez már így is marad az idők végezetéig. Amellett, hogy van ugyan egy alapítványa, közfeladatokat vállal, illetve művésztelepeket is látogat, mindeközben valahol mégis csak egyedül van ezzel a hit által vezetett figurális festészettel. Alkotásaiból most Reischl Szilvia válogatásában egy egészen szép csokrot kaphatunk a tárlat utolsó, félköríves záródású termében: a Műcsarnok falaira a jobbára 2020-ban vagy az azt megelőző években született, nagyméretű olajképei kerültek fel.
A vásznakat elnézve meggyőződhetünk róla, hogy Tenken és művészetén nem fog az idő, ugyanazt a magas esztétikai, mondanivalóbeli minőséget állítja most is elő, mint amit ismerői már megszokhattak tőle. A Nyugtalan este című képen érezzük, valami valóban készül itt, az áprilist pedig úgy festi meg, hogy a tavasz színei között egy kalapos alak perdül táncra az esőben.
A csoportos tárlaton láthatók még Soós Nóra, Fülöp Gábor, Rizmayer Péter, Bihari Győző, Bérczi Zsófia, Bánföldi Zoltán és Pataki Tibor nem kevésbé kvalitásos munkái is, ezekről egy másik alkalommal olvashatnak majd lapunkban.
A legutolsó információk szerint február közepéig biztosan a falakon maradnak még a Műcsarnok kilenc termét belakó, virtuális sétán és online tárlatvezetéseken is megismerhető művek, de alighanem meg is hosszabbítják a kiállítást, hiszen az valójában mindössze két hétig volt látogatható.