Kultúra

Sikerdarab az újranyitásra

Noha még nem tudjuk, mikor térhetünk vissza nézőterekre, a színházak már nagyon készülnek az újranyitásra.

Sikerdarab az újranyitásra
Megkezdődott a Nine próbafolyamata a Budapesti Operettszínházban
Fotó: Budapesti Operettszínház

Az online közvetítések mellett elkezdődtek az első, élőnek tervezett bemutatók próbái is: a Nemzeti Színházban áll már a Rómeó és Júlia díszlete, a Budapesti Operettszínház pedig megtartotta a Nine (Kilenc) című musical olvasópróbáját. A Federico Fellini Oscar-díjas 8 és ½ című remekművéből Mario Fratti, Arthur Kopit és Maury Yeston által írt feldolgozást 1982-ben mutatták be a New York-i Broadwayn, ahol óriási sikert aratott, és tizenkét Tony-díjat is bezsebelt. Rob Marshall Oscar-jelölt filmet is rendezett belőle 2009-ben, Daniel Day-Lewisszal, Penélope Cruzzal, Marion Cotillard-ral, Sophia Lorennel és Judi Dench-csel a főbb szerepekben.

Az operettszínházi produkciót Balázs Zoltán, a Maladype színtársulat alapító-vezetője rendezi, aki rendkívüli látványvilágot ígér a nézőknek. A történet főszereplője Guido Contini filmrendező, aki épp alkotói válságban szenved. A figurát a hosszú idő után újra musicalszerepben látható Dolhai Attila alakítja majd, Homonnay Zsolttal és Szomor Györggyel váltásban. A produkció zenei vezetője Bolba Tamás.

Kapcsolódó írásaink