Kultúra

„Az embert kell védenünk, ha a kultúrát akarjuk védeni”

A magyar kultúra napja. Hoppál Péter miniszteri biztos: A kulturális alapellátásban 2014 óta azon dolgozunk, hogy közösségi-közművelődési szakembereket képezzünk, és a hozzáférést anyagi szempontból is biztosítsuk a legkisebb településeken

A magyar kultúra napja 1989-es bevezetése óta a díjátadók, megnyitók, ünnepi programok révén gazdag tartalommal telítődött. A bő kétszáz éves, Európában egyedülálló magyar közművelődés talán az egyik legfontosabb téma, amely mára a jeles naphoz kapcsolódik. Hoppál Péter korábbi kulturális államtitkárt, országgyűlési képviselőt, a kulturális alapellátásért felelős miniszteri biztost az újranyitott művelődési házakról, a felemelt kulturális kvótáról és arról kérdeztük, hogyan ünnepli a magyar kultúra napját pandémia idején.

„Az embert  kell védenünk,  ha a kultúrát akarjuk védeni”
Hoppál a járvány idején családjával régi magyar klasszikusokat néz az ünnepen
Fotó: MH

– Mi az első, ami eszébe jut arról, hogy magyar kultúra?

– Elsősorban tárgyi és szellemi javaink összessége. De sokféle kultúradefiníció létezik. Ami ma foglalkoztat, az a kultúra kapcsán a civilizációs változás hatása, a digitalizáció, amely révén olyan információkhoz, tudáshoz férhetünk hozzá könnyen és gyorsan, amelyekhez korábban nem. A világjárvány miatt az is, hogy az oktatás, a munka és a kultúra nagyrészt az online térbe költözött. Ezenkívül az, ahogy egyesek nyilvánosan támadják a sok generáción keresztül formálódott és megőrzött keresztény magyar hagyományt, a magyar értékeket, szimbólumokat, szokásokat.

– Nem lehet, hogy olyan mélyen benne gyökerezünk a saját identitásunkban, kultúránkban, hitünkben, hogy ezek a támadások legtöbbünkről leperegnek?

– Vérzivataros évszázadaink alatt sokszor megküzdöttünk mindazért, amit ősapáink, nagyapáink, apáink
ránk hagytak, de ma mégis védelmeznünk kell tárgyi és szellemi örökségünket, identitásunkat.

– Mi kell ahhoz, hogy a kultúra hatékony védelmet kapjon?

– Például olyan terek, mint templomaink vagy a tavaly átadott Nemzeti Művelődési Intézet új székháza, illetve azok a művelődési házak, amelyeket az elmúlt években kimeszeltek, újra kinyitottak és rendezvényekkel töltöttek meg. Mert sajnos a rendszerváltás után sok közösségi teret – különösen a kistelepüléseken – bezártak. De mindenekelőtt az embert kell védenünk, ha a kultúrát akarjuk védeni. A pandémia erre is figyelmeztet.

– Olyasmire gondol, mint amikor a falu könyvtárosa maga hozza-viszi a köteteket, hogy az olvasó ne maradjon könyv nélkül?

– Köszönöm a példát, hiszen 2014-től azon dolgozunk a kulturális alapellátásban, hogy közösségi-közművelődési szakembereket képezzünk, és hogy a kulturális hozzáférést anyagi szempontból is biztosítsuk a legkisebb településeken is.

– Ehhez kellett felemelni az állami kulturális kvóta összegét?

– Igen, évtizedeken át az évi kulturális fejkvóta összege ezeregyszáznegyven forint volt Magyarországon. Mára ezt kétezer-kétszáz forintra emeltük azzal a kitétellel, hogy minimum egymillió-nyolcszázezer forintot a legkisebbek is kapnak. Ezen kívül minden településnek kell foglalkoztatnia egy kulturális közösségszervezőt az új törvényi előírások szerint – a legkisebb falvak összeállhatnak ketten-hárman. Ennek a törvénymódosításnak az eredménye akkor lesz igazán érezhető, ha a veszélyhelyzet véget ér. Ott áll majd egy egész „kulturális hadsereg” a művelődés és a közösségek szolgálatában.

– Hogyan ünnepli idén a Magyar Kultúra Napját?

– Ez lesz az első olyan év, amikor nincsenek nyilvános rendezvények. De azt gondolom, hogy a kultúra befelé fordulás, önművelés is. Mindenkit arra buzdítok, hogy ezen a hétvégén vegyen kezébe egy verseskötetet a kedvenc költőjétől, vagy nézzen magyar filmeket, hallgassa magyar zeneszerzők műveit. Mivel az egyetemen vizsgáztatok, én biztosan fogok zenét hallgatni. A családdal pedig kitaláltunk egy otthoni filmklubot, amelyben régi magyar filmeket nézünk, már nem élő alkotóktól.

– Mondana egy-két címet, amely felkerült a listára?

– Örömmel. Többek közt Sára Sándor Nyolcvan huszára vagy Huszárik Zoltántól a Szindbád, de Szőts István Emberek a havason című klasszikusa és Fábri Zoltán örökbecsű Körhintája is szerepel a válogatásban Bacsó Péter örökzöldje, A tanú mellett.

Kapcsolódó írásaink