Kultúra

Újra látogatható a Rodin Múzeum kertje

A Gondolkodó

A hétvégén megnyitották a látogatók előtt a Rodin Múzeum szoborparkját.

Az Eiffel-torony és az Invalidusok dómja közelében található az a 18. századi palota, az Auguste Rodin (1840–1917) francia szobrász stúdiójának helyet adó Hôtel Biron, amelynek kertjében helyezték el múzeummá alakításakor, 1919-ben a művész leghíresebb, nagyméretű alkotásait: például A calais-i polgárok szoborcsoportot, a Dante Isteni színjátéka nyomán készített A pokol kapuját, illetve az annak egyik figurájából készült, talán legismertebb alkotást, A gondolkodót. A 2012 és 2015 között felújított kétszintes épület természetesen a hatályos jogszabályok értelmében zárva tart november óta. Rodint a modern kor Michelangelójaként tisztelték.

Kapcsolódó írásaink

A 2020-as év Caravaggiótól Rodinig tart

ĀAz angolok által legjobban várt kiállítás a Londonban októberben nyíló Turner modern világa, de az angol fővárost Tiziano is meghódíthatja – Rembrandt idén Madridba költözik

Megéri az idő, megéri a vita

ĀAmit létrehozunk, az világszínvonalú érték lesz a főváros és az ország számára – hangsúlyozta lapunknak Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa