Kultúra
Húsz éve hunyt el Sinkovits Imre
Legendás színész volt
A művész számtalan filmben és színdarabban játszott. Ő alakította Molnár tizedest Keleti Márton A tizedes meg a többiek című filmjében, de játéka legendás volt várvédő Dobó Istvánként is az Egri csillagokban. Felejthetetlen színpadi alakításai, például Sütő András drámáiban örökké emlékezetesek maradnak. Szinkronhangként nemcsak a felnőttek, de a gyerekek is szerették, ugyanis ő kölcsönözte a hangját Az Oroszlánkirály Mufasájának és Törpapának is. Pályafutása alatt szinte minden szakmai kitüntetést megkapott. Jászai Mari-díjjal 1955-ben és 1962-ben, Kossuth-díjjal 1966-ban tüntették ki, valamint ő vehette át elsőként az először 2000-ben kiosztott Nemzet Színésze címet.