Kultúra
Népszerű hazai előadók a nemzetközi toplistán
Örömzene

Az Ötödik Évszak Ne rejtsd el című lemeze a tizenegyedik helyen szerepel a januári gyűjtésében, Lakatos Mónika és a Cigány Hangok Hangszín című albuma a tizenkilencedik helyre került. Az Ötödik Évszak világzenei supergroup muzsikájában
a magyar hagyományok találkoznak a francia sanzonnal.
A dalok alapját a Kárpát-medencei népzene adja, ebből nyitnak az improvizatív műfajok felé, felhasználva József Attila, Szép Ernő, Csoóri Sándor és Victor Hugo költeményeit. A szintén előkelő helyen szerepelő, WOMEX-életműdíjas énekesnő, Lakatos Mónika (képünkön) a Cigány Hangokról korábban úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy olyan régi dalokra építenek, amelyek a közösségükben élnek vagy éppen kezdenek feledésbe merülni. A zenei kíséret itt egyszerűbb, letisztultabb, miközben az élő előadásokon változó összetételű közreműködőkkel, fiatalabb és idősebb előadókkal fognak együtt dolgozni.