Lekapart katonatársak és beszédessé rontott fotók

A Műcsarnok honlapján megtekinthető nagyjából hetven fotográfia egy elképesztően nagy gyűjtemény része, melynek alapját Kardos Sándor fotográfus apjától örökölte, és folyamatosan gyarapította. Közben olyan filmeket fényképezett, mint az Eldorádó, A tanítványok, az Álom­brigád és a Kis Valentino. Kardos a Műcsarnok mostani tárlatán mint a régi fotográfiák gyűjtője mutatkozik be. Örökölt, lomtalanításokon talált vagy éppen a barátoktól, ismerősöktől és ismeretlenektől kapott képeiből eddig mintegy húsz hazai és külföldi tárlat nyílt. Ezt a fotográfiatömeget Kardos Hórusz Archívumának nevezte el, mivel Hórusznak, az ókori egyiptomiak sólyomistenének, Ozirisz és Ízisz fiának egy stilizált szem a hieroglifája.

A gyűjteményből most jórészt olyan képek érkeztek a Műcsarnokba, amelyeken valamiféle hiba vagy éppen roncsolás, rongálás látható. A (virtuális) látogató pedig találgathat, kit vagy mit ábrázolhatott a fotó sérült része a beavatkozás előtt, és vajon mi adhatott okot a csonkításra. Akad olyan fotó, ahol a néző hamar elkészül egy szerelmi vagy családi történettel, de ahol első világháborús, harctéri csoportképről vakart ki valaki több alakot, ott sokat időzhet a legtermékenyebb képzelet is.

A fotózás hőskorában lassabban, akár fél percig is „repült a kismadár”, mire csattant a kioldógomb a fényképezőgépen, az előhívás is nagy odafigyelést és tapasztalatot igénylő folyamat volt, és sok érdekesen, rejtelmesen elrontott képet eredményezett. De a negatív vagy a papírra nagyított fotográfia is sérülhetett a nem megfelelő tárolási körülmények miatt. Az üveglemezekre felvitt emulzió karcolódhatott, bomlásnak indulhatott, a nem megfelelő tárolási körülmények miatt gombák jelenhetnek meg a felületen. Az már a későbbi elrontott képek gyakori hibája, amikor a fényképezőgép egy kockára több beállítást is exponál. Úgy is tekinthetjük őket, hogy ezek nem hibás képek, hanem egy másik, új minőség jött létre rajtuk. Baudelaire versének címét felhasználva a Bomlás virágai ezek a fotográfiák abban a tekintetben is, hogy roncsolódás, sérülés útján születtek.

A három termet megtöltő tárlat gerincét a kinagyított hibák, a nagyjából száz esztendeje exponált fotográfiák adják. Mellettük találunk a falakon megjelenésükben, formájukban ép, viszont tartalmukban valami furcsát, hibát mutató, sejtető fotográfiákat is. Kerpel Jenő gordonkaművésznek talán nem kellene főhadnagyi uniformisban, katonai éthordók között hevernie a Nagy Háború egyik frontján, a színpadon lenne a helye. Az új munkásigazgató első napja című fotóról pedig a történtek ismeretében azt is elmondhatjuk, hogy a titkárnők által kiszolgált foghíjas vezér inkább maradt volna a „kaptafánál”, hiszen érkezése, intézkedései általában nem lendítették fel a gyár, üzem termelését.

Vannak itt „szimplán” borzasztó képek is. Nem sikerült túlélni címmel egy vízi hullát látunk, a Három perc című kép egy domboldalban végrehajtott kivégzés fázisait mutatja, a Koponyák hegyén pedig katonákat akasztanak felsorakoztatott bajtársaik előtt. Megjelenik a képeken a humor és a derű is: a Jégszatír című fotón illetlen pózban láthatjuk a korcsolyázó úrihölgyet, egy másik fotó címéből megtudhatjuk, hogy valahol vidéken a boldogság az volt, ha egy kiadós nyári zápor után megfürödhettek a gyerekek a mezőn összegyűlt esővízben.