Kultúra
Jól vette az akadályokat a Müpa
A zeneszerzőket, a muzsikusokat és a nézőt sem hagyják cserben

A lezárás után azonban médiatárát felhasználva az intézmény elindította a Müpa Home közvetítéssorozatot, és számtalan digitális fejlesztést, új programokat valósítottak meg 2020-ban – mondta el Káel Csaba vezérigazgató az MTI-nek. A tavalyi száztizennégy közvetítést összesen több mint száztízezren követték a világ számtalan pontjáról. Káel Csaba felidézte: egyedülálló kezdeményezés volt a Müpa felszíni parkolójában nyáron megvalósult autósmozi, ahol sok zenekarnak és együttesnek a karanténidőszak után elsőként adtak újra színpadra lépési lehetőséget.
A vezérigazgató kiemelte: a Müpa Zeneműpályázatára tizennégy zeneművészeti kategóriában kétszázötvennyolc pályamunka érkezett, amelyek közül negyvennyolc zeneszerző és alkotótársaik ötvennégy művét díjazta a szakmai zsűri. Az első ősbemutató január 15-én valósul meg, amikor a Müpa Virág Anna Virág Therapy of a Bipolar Bear című kamarazenekari művét közvetíti az Átlátszó Hang fesztiválon.
A Müpa január 31-ig nem fogad látogatókat, de a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a közönség többek közt Olivier Latry orgonista, a Lázár tesók, a Nemzeti Filharmonikusok és a Romengo koncertjét követheti virtuálisan.