Kultúra
Petőfi barátja, a pozsonyi tanár
Hol sírjaink domborulnak. A Szent András-temetőben nyugszik az első városi múzeum alapítója, Könyöki József is
Kolmár József és Könyöki József szép kort megélve generációkat tanított tudományra, hazaszeretetre, minden jóra és szépre Pozsonyban, utóbbi nevéhez fűződik a városi múzeum alapítása is. Előbbi, a kilencvenhét éves korában a Szent András-temetőbe „költöző” Kolmár József szép ívű, kalandokban bővelkedő életpályát futott be, amely a Kis-Balaton mellől, Magyaródpusztáról indult 1829-ben, ahol atyja urasági intéző volt. Ő küldte el a híres csurgói református gimnáziumba, majd onnan a pápai főiskolára, ahol nagy szegénységben sajátította el kiválóan a tudományokat. Az 1843–44-es reformországgyűlés idején került el Pozsonyba, ahol részt vett az Országgyűlési Tudósítások kézzel való másolásában. Még pápai diákként ismerkedett meg a városban Petőfivel, aki aztán kimustrált katonaként szintén Pozsonynak indult, hogy ott csatlakozzék a diéta idejére verbuválódott színtársulathoz.
Ám helyhiány miatt nem vették be, így Kolmár közbenjárására ő is a tudósítások másolásába fogott.
Az egyhangú, alig fizető (egy ívért húsz krajcárt adtak) munka miatt azonban leveleiben erősen panaszkodott, a mellét is fájlalta. De még inkább azt, hogy a múzsa is elkerülte ebben az időszakban. Együtt lakni nem tudtak, hiszen még Kolmárnak sem volt ágya, szívességből húzta meg magát egy-egy ismerős szobájában, a padlón fekve.
Kolmár József aztán rövidesen gróf Batthyány Lajos országgyűlési írnoka lesz, ami már egy biztosabb állás, majd Vahot Imre alkalmazza a Pesti Divatlapban segédszerkesztőnek (ahol megint találkozhat Petőfivel). Kolmár ekkor már több lábon állt, hiszen 1846-ban ügyvédi oklevelet is szerzett. A jogászi pályát Pozsonyban kezdi, majd a forradalom és szabadságharc alatt különféle szerkesztői, korrektori, sőt futári feladatokat is ellát. Ifjúkori iskolatársa, Noszlopy Gáspár kormánybiztos révén 1849 júliusában a somogyi főjegyzőséget is megkapja, de ez már csak jelképes juttatás, hiszen a főjegyző úr együtt bujdosik Noszlopy kis seregével.
Megjárják a Bakonyt is, majd a világosi fegyverletétel hírére Noszlopy a még ellenálló Komáromba küldi. Innen vezet vissza az útja Pápára, ahol a jogakadémián, ennek bezárása után pedig a református gimnáziumban kezd történelmet és magyart tanítani. Ezekben az években elvégzi a református teológiát, ám rá egy esztendőre, 1853-ban katolizál, és a bajai katolikus főgimnáziumban kap állást. A hét bajai esztendő alatt megszervezi a városka első magyar hetilapját, nemzeti érzelmű alapállásáért sok támadás éri. Számtalan újságcikket, verset, elbeszélést, nyelvi példatárat, zsebkönyvet, szatírát és antológiát írt, kalendáriumokat is szerkesztett, ösztöndíjakat alapított. Hasonló szellemben folytatta Pozsonyban, miután 1861-ben a katolikus főgimnázium tanára lett. Majdnem száz esztendeig élt, 1917 júniusának végén kísérték utolsó útjára a Szent András-temetőben.
Könyöki József sem volt tősgyökeres pozsonyi, a Duna melletti Mocsán született Ellenbogen Józsefként, viszont hároméves korától Pozsonyban nevelkedett a nagyanyjánál.
A gimnázium után pedig a bécsi műegyetemre vették fel a jó eszű ifjút. Úgy látott világot, hogy az egyetem után, 1849-ben katonának állt. Kadétként, majd hadnagyként Itália északi részén szolgált, és talán az itt látható sok szépség ösztönözte arra, hogy leszereljen, elkezdjen rajzolni és festeni, nevelősködéssel megszerezve a forrásokat mindehhez. Élt Velencében, Firenzében és Padovában is, majd 1855-ben családi okok miatt költözött vissza Nagyszombatra, ahol egy magánintézet rajztanára és törvényszéki irodatiszt is lett egyben. Pozsonyba 1861-ben költözik, az állami főreáliskolában tanít rajzot. Az első városi múzeumot házából, saját gyűjteményével alakítja ki. A hivatalos megalapítása után ő lesz az intézmény őre, vezetője.
Nevét 1869-ben Könyökire magyarosítja, 1875-től pedig már a pozsonyi akadémián tanítja a „régiségtudományt”, amelynek országosan jegyzett művelője, aki kormányzati megbízásokat hajt végre. Elkészíti a Felvidék és a Nyugat-Dunántúl várainak és jelentősebb templomainak rajzait, az ilyen jellegű munkáival pedig elnyeri az 1862-es londoni világkiállítás dicséretét is. A Szent András-temetőben 1900 március elején helyezik örök nyugalomra. Egyik legfontosabb műve, A középkori várak – különös tekintettel Magyarországra című albuma halála után öt esztendővel jelenik meg (legutóbb 2010-ben adták ki).
