Kultúra

Restaurálják Görgei Artúr Várbéli lovasszobrát

A Budavári Palotanegyed megújításának újabb elemeit, a Fehérvári rondella újjáépítését és a Görgei-szobor restaurálását jelentették be hétvégén a Nemzeti Hauszmann Program hivatalos honlapján.

Restaurálják Görgei Artúr Várbéli lovasszobrát
Jövő év elején folytatódik a Budavári Palotanegyed megújítása a Fehérvári rondella és környéke fejlesztéseivel
Fotó: Várkapitányásg NZrt.

A budai Várnegyed átfogó fejlesztése és megújítása a Várkapitányság Nonprofit Zrt. irányításával a Nemzeti Hauszmann Program égisze alatt zajlik. A projekt hivatalos honlapján, valamint a főváros örökségeivel foglalkozó PestBuda.hu magazinban szombaton jelentették be, hogy 2021 első felében újabb fejlesztéseket indítanak el a Várhegy nyugati oldalán.

A Facebookon olvasható közleményben részletezték azt is, hogy jövőre elkezdik a Fehérvári rondella újjáépítését és Görgei Artúr lovas szobrának restaurálását, létrehozzák a harmadik várgarázst, illetve átalakítják a Nyugati kerteket is.

A Fehérvári rondella az ötvenes években épült, de szerkezete olyan rossz állapotban van, hogy nem javítható, ezért a munka során először el kell bontani, majd ezt követően újjá kell építeni azt. A rekonstrukciós munka 2021 első felében veszi kezdetét, de az előkészítő munkákat már elvégezte a Várkapitányság: geofizikai kutatással vizsgálták a lehetséges épített objektumokat és statikai árkokkal vizsgálták a rondella és a várfal állapotát.

Ezzel párhuzamosan a területen régészeti próbafeltárást végeztek a Budapesti Történeti Múzeum munkatársainak közreműködésével. „A visszabontás is régészeti megfigyelés mellett zajlik majd, hogy az erődítmény műemléki és régészeti korú szövegei ne sérüljenek, a rondella belsejében pedig régészeti feltárásra kerül sor„ – nyilatkozta a magazinnak Harman Béla, a Várkapitányság projektmenedzsere.

Az is kiderült, a rekonstrukció a régészek számára is tartogathat meglepetéseket, ugyanis a bástya területén korábban soha nem végeztek átfogó feltárásokat.

A bejelentéskor úgy fogalmaztak, fontos céljuk, hogy a budai Várban élők és a látogatók a várfalak mentén körbejárhassák a Budavári Palotanegyedet, aminek biztosításában a rondellának is szerepe van. A munkálatokkal egy időben elszállítják, majd restaurálják Görgei Artúr lovas szobrát, amely 1998-ban került jelenlegi helyére.

Az új fázis másik fontos eleme, hogy a rondella közelében, József főherceg palotájának újjáépítéséhez kapcsolódva egy több mint háromszáz férőhelyes várgarázst építenek, a forgalom-csökkentés érdekében. A parkolóház felett, a jelenleg elhanyagolt Nyugati kertek helyén pedig – mint írják – a budai borvidék egykor méltán híres szőlőtermelését bemutató szőlőskertet és gyümölcsösöket megidéző zöldfelületet alakítanak ki.

Még hozzátették: az újjászülető kertekbe nemcsak a rondella irányából, hanem a várfal tetejéről is le lehet majd sétálni, hiszen újjáépül a háború után elbontott Ybl-lépcső és -támfal, amelynek elkészültével teljessé válik a rondellától délre húzódó falrendszer. Az építészeti magazinnal a Várkapitányság azt is közölte, a fenti munkálatok során kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarják a Várban élők nyugalmát.

Kapcsolódó írásaink

El Grecótól Csók Istvánig

ĀKarácsony a múzeumban címmel családi zsebkönyv jelent meg a Szépművészeti Múzeum gondozásában, amely az intézmény és a Magyar Nemzeti Galéria legszebb ünnepi képeit mutatja be