Kultúra
Düllen pompás gótikája
Utazások a magyar Felvidéken. Selmecbánya környékén nagyon sok kulturális értékre bukkanhatunk, ilyen Bélabányán a Szent János tiszteletére szentelt gyönyörű templom
A gótikus épület több mint kétszáz esztendővel öregebb, mint a selmeci Szent Katalin-plébániatemplom a maga gyönyörű hálóboltozatával. Bizony, a bélabányai templom még román stílusban épült, csak később, 1590 körül lett gótikusra átépítve, reneszánsz elemekkel frissítve. A Selmectől öt kilométerre északra található, de hegyek között kanyarogva jóval távolabbinak tűnő bányásztelepülés első említése 1228-ból való. Ekkor II. András uralkodott, aki jó szívvel látta a Sziléziából és Türingiából megélhetési okokból ide települő bányászokat, akik persze magukkal hozták az akkori legfejlettebb kitermelési technológiákat is, és adót fizettek a kincstárnak. II. András volt az első olyan királyunk, akinek 1214-től tárnokmestere is volt. A letelepedő és itt inkább ezüstöt találó bányászok németül Dülnnek vagy Düllennek, majd Fehérbányának hívták városkájukat, a fehér pedig szlovákul „belá”, így lett az idők folyamán, talán a bányászok későbbi elszlovákosodása miatt is Düllenből Bélabánya.
A városka Selmec részeként létezett, majd V. László idején, 1453-ban kapta meg az önállóságot, és lett a hét felsőmagyarországi szabad királyi bányaváros egyike. A templomot 1243-ban szentelték fel, IV. Béla uralkodása alatt, a tatárok pusztítása után. Ebből az istenházából csak az oldalsó kőfalak és a torony ikerablaka maradt meg, miután a templomot 1590 körül átépítették. Addigra már Bélabányán öt-hatszáz polgár, bányász élt, a helység 1466-ban Mátyástól megkapta a szabad papválasztás jogát is. Igaz, előtte a városban megvetették lábukat a husziták rövid időre, de inkább erőszakosságukról maradtak emlékezetesek itt is, nem tanításaikról. És ha már tanítás, 1565-ből van adatunk a városka iskolájáról, amit előtte tizenhárom esztendővel rabolt ki egy török portya. Később aztán Bélabányát ismét elpusztította a török, talán ezután épültek azok a várfalak, amelyek a templomot és a városka központját védték, és nyomokban még ma is fellelhetőek. S ha már erődítéseket hoztak létre, 1572-ben Rudolf császár és király Prágából szabad királyi városi címet is adott Bélabányának.
Az 1700-as évekre aztán lassan kimerültek a bányák, Bélabányát ismét Selmec részévé tette a közigazgatási döntés. A kortárs Vályi András szerint „hajdan nevezetesebb virágzásban vala, kivált III. Béla királynak idejekor, míg bányái haszon vehetők valának; de ma nagyobb a’ híre, mint vagyonnya”. De ez az elszegényedés a katolikusok templomát nem érintette, hiszen az már kétszáz esztendeje abban a formájában állt, ahogyan most is megcsodálhatjuk. A magas templomtorony pártázata reneszánsz hatásra készült, a körfolyosó a toronysisak alatt pedig az ellenség érkezését figyelőknek és a tüzeket vigyázóknak lehetett a helye. Megvolt a hajó különleges hálóboltozata, és ott voltak a sokszor emberi arcokat, fejeket formázó gyámkövek is. Manapság három gyönyörű, dúsan aranyozott gótikus oltárt is megcsodálhatunk benne. Külön érdekesség a jelenleg használt, későbbi főbejárata mellett a templom oldalához tartó gótikus, fedett lépcsőfeljáró, amely az eredeti bejárata lehetett.
Tudni kell azt is, hogy Bélabánya és a többi bányaváros gótikájára nem a könnyed, légies, felfele törő és ezer ablakkal áttört épületek jellemzőek, amint azt nyugaton megszokhattuk. Ahogy Bélabányán, úgy a környéken is a templom a város védelmi rendszerének fontos része volt, kisebbek voltak az ablakok, és jó vastagra rakták a falakat, hogy azok ellen tudjanak állni egy-egy kisebb ostromló seregnek, amely nem cipel magával nagyobb ágyúkat, „csak” végigszáguld a vidéken, és menet közben öl, rabol és fosztogat. Az ilyen hordák ellen pedig elég védelmet adtak Bélabánya részleteiben ma is látható várfalai és erőteljes temploma.
