Dermesztő jövőkép a jelen korszakból

Még olyasmivel sem igyekszik felhívni rá a figyelmet, hogy támadja az író (aki, lássuk be, nem szépíró, viszont esélyes, hogy látnok) tehetségét, tárgybéli tudását. Majd úgy csinálnak megint, mint az előző résszel, a Gerilla – Franciaország végnapjai kötettel. Hallgatnak. Csakhogy ez már korábban sem jött be. A 2016-ban írt, megtörtént eset alapján újragondolt rémisztő cselekménysor eljutott a nagyközönséghez. És ez történik most a mű folytatásával, a Gerilla – A barbárok ideje című kötettel is. Ha akad kiadó, amely lefordíttatja és piacra dobja a művet Szingapúrtól Brazílián át Magyarországig, akkor lesz olvasó is. Mert amit leír, sajnos akár történhetne így is, és nem évtizedek múlva, hanem most, de legalábbis mostanában. Bán Mór, a Hunyadi-sorozat szerzője egyenesen úgy fogalmaz: „dermesztő jövőkép a jelenből”.

A helyszín Franciaország, Párizs és agglomerációja, a Bois de Boulogne, a Sportpalota, az Opera Bastille, a vincennes-i kastély, illetve olyan városkák, mint Roissy vagy Vélizy. Az időszak pedig a zavargások kirobbanásának negyedik napjától a huszonhetedikig tart. (Az előző rész a harmadik éjszaka zárult.) Ez alatt nem történik egyéb, mint a bevándorló, zömmel vallási fanatikus bandák és a védekezésre képtelen, gondolkozásában is immunszegény, fehér francia őslakosok küzdenek mások leigázásának és megölésének pillanatnyi öröméért, illetve a túlélésért, a betevő falatért. Ebben az apokaliptikus, kaotikus, törvényen kívüli, megfagyott időben a született franciák is egymás ellenfeleivé válnak. Szinte kiveszik a bajtársiasság és a lelkiismeret az emberekből, nem ismerik fel, hogy pontosan ki ellen és milyen eszközzel kellene, lehetne eredményesen fellépni. És rég elfeledték vagy meg sem tanulták, hogy szűkös időkben hogyan lehet túlélni. A hideget, a havat, az áram, a fűtés, az élelmiszer és a telefon, a tájékozódás lehetőségének hiányát.

A szereplőket az előző részből ismerjük, s ha emlékszünk rájuk, kicsit többet mond a történet, de mivel nagyon hamar a zombilét szintjére süllyed a társadalom, tulajdonképpen nem számít, kik ők. Valakik. Szerencsések. Mert még élnek. Egy napig, egy hétig, esetleg tovább. Egy-két hétköznapi hőst talán megszeretünk, az ő méltatlan haláluk jobban fáj, de lapozunk tovább. A szerzőnek mintha egyenesen az lenne a célja, hogy a könyvét olvasva magunk is érzéketlenné, üressé váljunk. Belénk fagyjon ez az egész istenverése, amely szinte a semmiből, egy nem megfelelő külvárosi rendőri intézkedésből robbant ki, s amelynek az eszkalálódásában biztosan felelős a francia kormány, de a mindenkit befogadó francia nép is, amelyet felkészületlenül, tudatlanul ér az erőszakhullám. Az elit gyorsan külföldre menti az irháját, és egyetlen emberre bízza a megoldást, akinek tudása és ereje is lenne az államrend visszaállítására, csak éppen tisztessége nincs. Kivár a végsőkig. Ez bizony valóban a barbárok ideje. A könyv első, csaknem ötszáz oldala elkeserítő, a vége azonban ezen is túltesz.

Viszont profi munka. Megírása alapos katonai és polgárháborús ismeretekről árulkodik. Ezen a véleményen van Földi László titkosszolgálati szakértő is, aki a magyar kiadás előszavát írta (miként az első részét is).

A kiadó Kárpátia Stúdió Ofella Balázst tünteti fel a könyv műfordítójának. A választás telitalálat, a fiatalember tárgyi tudása vitathatatlan, a francia idegenlégióról ír blogot saját élményeiből 2014 nyara óta. A Gerilla folytatása nem kellemes olvasmány, de tanulságos.