Kultúra

Megvan a 2021-es Fishing on Orfű időpontja

Június 16. és 19. között tartanák meg a járványhelyzet miatt idén elmaradt Fishing on Orfű fesztivált 2021-ben, ugyanakkor a szervezők már egy augusztus 25. és 28. közötti időszakot is lekötöttek a fellépőkkel, amennyiben szükségessé válna a hagyományos nyári rendezvény újbóli elhalasztása - közölte Egyedi Péter, a fesztivál sajtófőnöke kedden az MTI-vel.

Megvan a 2021-es Fishing on Orfű időpontja
A tervek szerint 2021. június 16-án szerdán mindenki számára megnyitja kapuit a már jól megszokott, négynapos fesztivál
Fotó: Facebook

Az idén a koronavírus-járvány miatt már két alkalommal elmaradt fesztivál sajtófőnöke közleményében azt írta, hogy elkészült a rendezvény részletes zenei programja, az megtalálható az esemény honlapján, a www.fishingonorfu.hu-n.     

A fellépőkkel a pótdátumot is lekötötték, így - emelte ki Egyedi Péter - garantáltan az eredeti zenei program valósul meg halasztás esetén is.     

A júniusra tervezett fesztiválon többségében a 2020-as fellépők állnak majd színpadra: a tervek szerint pótolja az idén elmaradt jubileumi koncertjét a HS7, szintén halasztva ünnepel a 30Y, búcsúzik a Kistehén, továbbá - csakúgy, mint az eddigi években - 2021-ben is Orfűre várják a legfontosabb és legjobb könnyűzenei produkciókat - közölte.    

Objektum doboz

A fesztivál egy rendkívüli „beköltöző nappal” kedveskedik azoknak, akik idén egy bérlet árával támogatták a koronavírus-járvány miatt elmaradt 2020-as rendezvényt. Ők június 15-én - illetve amennyiben tömegrendezvények tiltása miatt ismét halasztani kell, akkor augusztus 24-én - már olyan előadókkal találkozhatnak, mint Lovasi András és Kispál András, Beck Zoli, Bérczesi Robi, a Lázár tesók, valamint az Elefánt tagjaiból álló Szendrői-Tóth duó. A sajtótőnök felhívta a figyelmet arra, hogy erre a plusz napra jegy nem váltható.     

Egyedi Péter közölte, hogy a fesztiválra ugyanakkor már megkezdődött a jegyértékesítés, s a bérletek mellett napijegyek is válthatók, míg a kempingjegyeket januárban kezdik árusítani.

Aláhúzta: a belépők árát csak abban az esetben térítik vissza, ha központi korlátozások miatt egyik dátumon sem tarthatják meg a rendezvényt.

Kapcsolódó írásaink

Családias hangulat a Völgyhétvégéken

ĀA járványhelyzet miatt elmaradt jubileumi Művészetek Völgye helyett még két hétvégén élvezhetjük Kapolcs és a minifesztivál nyújtotta lehetőségeket - MH-VIDEÓ + GALÉRIA

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom